Varga Nóra beszélgetése Láng Istvánnal. Készült: 2017. október 12, 2017. december 20.

– Hogyan került zenei pályára?

– Úgy, mint minden rendes polgári családban nevelkedő gyerek: hatéves koromban elkezdtem zongorázni tanulni. Innen egyenes volt az út.

– Viszont nem lett minden hatéves gyerekből zeneszerző.

– Amikor kitört a háború, a zongorázást abbahagytam, de később folytattam a tanulást. Tizennégy éves koromban a szüleim vettek nekem operabérletet. Otthon mindig szólt a rádió, főleg komoly zene, illetve opera. A nyaraim egy része azzal telt, hogy későbbi nagy nevű zenészekkel és zenetörténészekkel közösen a Károlyi-kert kerítésénél állva hallgattuk az Állami Hangversenyzenekar¹ koncertjeit. Ez egy nagyon jó esti program volt, hallgattuk a zenét, barátkoztunk, ismerkedtünk.

–Kikkel hallgatta ezeket a Károlyi-kerti koncerteket?

–Breuer János zenetudóssal,² akinek utolsó nagy dobása – sok mindent írt – egy Kodály-kötet volt,³ de a Népszabadság zenekritikusaként is dolgozott. Pernye Andrással,⁴ aki szintén zenekritikus volt, ő zeneesztétikai kérdésekkel, később zenefilozófiai kérdésekkel is foglalkozott, valamint Székely Andrással,⁵ a Hungaroton zenei rendezőjével, ő élete végére a Nemzetközi Telemann Társaság elnöke lett. Szeretném megjegyezni: egyiküknek sem adtak diplomát, de ezt utóbb a zeneművészeti főiskola pótolta.

– Tudomásom szerint többször statisztált operákban.

– Igen, volt rá példa, hogy heccből elmentem az Operába statisztálni. Két darabban szerepeltem, az Igor hercegben, amit azért nem szerettek a statiszták, mert az első felvonás első képében, illetve az utolsó felvonásban húsz-húsz percet tartózkodtunk a színpadon, közben eltelt három óra, ami kész kínlódás volt. Egyszer az Aidában is felvonultam.

– Visszatérve a kezdetekhez…

– Mindig szerettem a zenét. A családom szintén. Ők nem zenéltek, apám hites könyvvizsgáló volt, s a pénzügyminiszter „főrevizora", anyám pénztáros, illetve egy textil-nagykereskedésben dolgozott, s amikor összeházasodtak, háztartásbeli lett. A zenét nagyon komolyan vettem. Kiskoromban sokat szólt a rádió és közben mindig vezényeltem. Szüleim elvittek pár főiskolai tanárhoz, akik tanácsokkal láttak el, de a zongorázás nem ment azon a szinten, ahogy erre egy főtárgy esetében szükség lenne, tehát nem lettem pianista. Lehet, hogy rosszul tanítottak, lehet, hogy más okból, vagy azért, mert a világháború alatt kimaradt két igen fontos év a képzésemből.

– Mi történt Önnel ezekben az években?

– A Református Gimnáziumba nem vettek fel, majd '43-ban, amikor megnyílt a Kinizsi utcai iskola, apám tudott – ha jól emlékszem – nyolcszáz pengőt fizetni értem, ami akkoriban horribilis összeg volt. Fölvettek plusz egy embert, az voltam én. Március 19-én apám azonnal illegalitásba menekült, és mivel elég jól beszélt németül, egy ismerőse révén a német katonai kórházba került mindenesnek. Amikor bevezették a sárga csillagot, néhány ismerősével együtt eltűnt, mi pedig „beköltöztünk" a Gálya utca 18-ba, második emelet, a lépcsőházban balra. Három család élt az alig hatvan négyzetméteres egy szoba hallos lakásban: nagyanyám, anyám, én, egy hölgy a mamájával, meg egy férfi, hatan. Apám időnként megjelent, vagy, ha tudott, küldött pénzt. Nyár volt, gyerekként nem nagyon tudtunk mit csinálni, éltünk az udvaron és a bombázások idejére lementünk a pincébe.

Október 15. után egy másik házba vittek sokunkat, ahol már csak anyámmal és nagyanyámmal laktam. De még előtte 16-án este ránk tört egy nyilas meg egy katona, pénzt, aranyat követelve, ami persze nekünk nem volt. A nyilas már kibiztosított fegyverrel ordítozott, amikor a katona „semmije nincs ezeknek" – kiálltással kituszkolta a nyilast és elmentek. Közben apám sógornője, egy szőke, magas, „őskeresztény kinézetű" nő valahogyan bekerült a svájci követségre, és onnan valódi mentességi levelet tudott szerezni nekünk. Akkor már valószínűleg valami közösségtől kaptunk élelmet. Egy nap jöttek a rendőrök, mi felmutattuk a mentességi levelünket, az egyikük pedig megfogta, megemelte a kalapját, belerakta és ment tovább. Ezután az egész házat a Szent István parkba hajtották, majd anyámtól elválasztottak, és sokunkat, nagyanyámmal együtt, elküldtek egy védett házba, a Tátra utca 40-be. Ott időnként a kapunál kellett őrködnöm. Egyszer jött egy összekötő-féle nő, újságot hozott, én pedig gyorsan felírtam egy papírra, hogy menjen el a Búlcsú utcába és mondja meg az ottani csillagos házban maradt rokonaimnak, hogy itt vagyok. Akkor lehetetlennek tűnt, hogy ez sikerüljön. A hölgy elment, tudta értesíteni az említett sógornőt, majd ő apámat, ő pedig két nap alatt megszervezte, hogy egy nyilas ruhás meg egy katonamundéros ember kihozzon bennünket a védett házból. Ő akkor már titokban egy hamis papírok gyártásával is foglalkozó katonai alakulatnál volt, miközben a német légierő kórházában kisegítő alja munkát végzett. Az épülettel szembeni lakásban laktunk, anyám, akit apám szintén oda tudott menekíteni, takarítónőként dolgozott. Nem akartunk feltűnést kelteni, így nem nagyon mertünk kilépni az utcára. Egyszer anyám mondta, hogy azonnal le kell mennünk a pincébe, mert már nagyon lőttek és bombáztak az oroszok. Lementünk, s egy óra múlva a házat bombatalálat érte.

Akkoriban nagyon sok ember volt, aki félillegalitásba került, apámék is állandóan féltek, hiszen a nyilasokkal ők is mindennapi kapcsolatban voltak, akkor vigyázni kellett mindenre, például hogy ne menjenek közösen WC-re. Minden tizedik embernek volt ilyen szerencséje, a többieket megölték. Amikor a bombázások véget értek, lehetőségünk adódott visszamenni a Gálya utcába. Ezek az évek tehát zongoratanulás szempontjából kimaradtak. (Visszatérve, nem a magam mentségére, de nekem óriási szerencsém volt, ha zongorázásból kellett volna megélnem, abból nagy baj lett volna, a kezem és a hátam biológiai adottságai miatt. Amikor már tanítottam a főiskolán azt láttam, hogy minden zongorista hatéves korában már jó helyen kezdett, ez persze nem csak a zongora esetében van így, hanem minden hangszerre igaz, a fúvósoknál esetleg egy pár évvel később. Ezeket én mind elmúlasztottam, de végül is jól van ez így.)

– Hogyan került az akadémiára?⁶

– A háború után folytattam a zongoratanulást, így jutottam el Ambrózy Bélához, a Zeneakadémia zongoratanárához. Ő, látva, hogy a kívánt főtárgy nem megy, de látta a bennem rejlő muzikalitást, zenei tehetséget, azt javasolta, hogy jelentkezzek fúvós szakra, hiszen akkoriban az akadémián kezdőként is lehetett hangszert tanulni (hol vannak ezek az idők, te jó isten!). Már ott tartottam, hogy megvizsgálták a számat, de egyik hangszer sem volt megfelelő. Akkor a fúvóstanárok azt ajánlották, hogy próbáljam meg a karvezetést, ami pont abban az évben indult, amikor tizenhét éves lettem. A felvételin egy abban a formájában ismert tömegdalt vagy ilyesmit kellett a zongora mellett ülő idősebb ember – mint utólag kiderült, a tanszékvezető –zongorázására vezényelnem, s ez nekik irtózatosan tetszett. Odakerültem, de viszonylag hamar kiderült, hogy ez sem való nekem. Tizenhét éves koromban ott kezdtem szolfézst tanulni, s bár akkor viszonylag elég tisztességes, közepes hallásom volt, karvezetőnek mindez kevés. Továbbá, az előkészítő osztályban kaptam egy hangszál csomót, ez a mai napig hallatszódik a hangomon. Ekkor Ambrózy, akivel a kapcsolatom nem szakadt meg, megkérdezte, hogy szoktál-e komponálni. Hogyne, természetesen – válaszoltam. (Ki ne komponálna tizenhét éves korában?!) Megkért, hogy hozzam be a szerzeményeimet, s egy hét múlva közölte: „a 15-ös teremben Viski János tanár úr vár téged". Bementem hozzá. „Jöjjön el fölvételizni" – mondta. Innen már (nevet) nyílegyenes az út – nem kevés buktatóval.

– Mik voltak ezek a buktatók?

– Vagy valami nem sikerült, vagy nehezen ment, de ezek ma már nem érdekesek… Eljutottam oda, ahova eljutottam. Szoktam mondani, hogy minden szerzőnek van életműve, de hogy az milyen, azt majd mások és később megítélik. Írtam szimfóniából hetet és nem tudom hány zenekari darabot. Operát is akartam írni, a főiskolán a diplomadarabom egy egyfelvonásos opera volt a Pathelin mester, ezt az Operaház mutatta be 1958 októberében.⁷ Másik diplomaművem egy brácsaverseny, amit a Zeneakadémia Nagytermében mutattak be nyilvános koncerten 1958 májusában, később a rádió felvette. Tehát 1958. október 6-án volt a Pathelin bemutatója, és aznap érkeztem haza Varsóból. Az Operában mondták, hogy „csak ne legyél otthon a próbák folyamán". Így is történt, ezalatt kint voltam a Varsói Őszön,⁸ ahova mint ígéretes tehetséget küldtek együtt olyan már befutott szerzőkkel mint Ránky György,⁹ Szöllősy András,¹⁰ Székely Endre,¹¹ stb. A fesztivál a szó szoros értelmében forradalmi változást hozott. Ez volt a második Varsói Ősz. '56-ban volt az első, '58-ban a második. Amikor hazajöttem, cikket írtam a Film Színház Muzsikába arról, hogy milyen volt ez az esemény, miket hallottam és hogy Magyarországon is létre kellene hozni egy elektroakusztikus stúdiót. Ezután két évig nem én voltam a jófiú.

– Tehát Varsóban találkozott először az elektronikus zenével?

– Igen, nagyon szerettem volna meghonosítani, de nem lehetett. Később elindultam a magam útján, aztán 1973-ban létrehozták az Elektroakusztikai Stúdiót. Kint voltam Maros Miklós¹² „disszidens" barátomnál, aki Stockholmban telepedett le, mai napig ott él. Elektronikus stúdióban dolgozott, és már korábban lehetőséget adott egy ilyen mű megírására és annak későbbi megvalósítására. Otthon valamit felrajzoltam egy kockás papírra, illetve megmondtam, hogy mit szeretnék, ő pedig megvalósította a világ akkor legtökéletesebb gépén azt, amit leírtam. Ez volt a Felületátalakítás,¹³ ebből lett Horváth István hangmérnök segítségével idehaza a Lebegés.¹⁴ Ezt szintén megcsinálta Steinbach Sándor nagyszerű hangmérnök a rádiónál úgy, hogy milliméterenként vagdosta, lehívta a hangokat, s amikor a két felvételt összehasonlították, alig volt differencia. Miklós hívott, hogy menjek ki egy évre, de akkor kerültem be a főiskolára oktatónak. Negyvenéves voltam – attól persze még elmehettem volna –, de úgy éreztem, hogy ez a vonat már elment. Külföldi utaimon az elektronikus zenét mindig meghallgattam, nagyon érdekelt. Amikor '94-ben az Ír Electro Acustic Research (EAR) mintájára létrejött Hungarian Electro Acoustic Research-höz kerültem, ahová Sugár Miklós hívott,¹⁵ a Rádiónak már rég volt elektroakusztikus stúdiója, és a főiskolán is tanították az elektronikus zenét. A két tevékenység szimbiózisban volt egymással.

Itt jegyzem meg, hogy elektroakusztikus művet viszont írattam a bábszínházba.¹⁶ Megkértem Dubrovay Lacit,¹⁷ hogy írjon egy darabot. Ő Németországban élt, megtanulta az elektronikus zenét és gépe is volt hozzá. Ezek a gépek csodadolgokat tudtak! Megrendeltük a darabot tőle is és Marostól is, amit el is játszottunk a Gömbök és kockák című előadásban.¹⁸ Az én első elektronikát is alkalmazó művem egy hárfa-darab volt tizenvalahány percben. A pedálrendszer miatt a hárfánál tulajdonképpen glissandót csak felfele lehet húzni, ahhoz, hogy felfele is lehessen, kivételesen ügyesnek kell lenni. Hangrendben egy nagysecundót tud lefele menni, a géppel fölfele és lefele, ez volt az én soha senkitől nem hallott újításom. Később több dologgal is kísérleteztem, például ha levágjuk a megpendítés pillanatát, egészen furcsa hangzást kapunk. Így írtam az első elektronikus darabomat, elég szép visszhangja volt. Off and On volt a címe,¹⁹ mint az angolban, kikapcsolom, bekapcsolom. Engem ez a csak gépi úton elért hangzás kevéssé érdekelt, nem is értettem hozzá kellő szinten. Kellett volna tanulnom még, de ehhez már öreg voltam, negyven éves. Viszont izgalmasnak találtam, hogy a zenei oda-visszahaladás, le- és fölfelé transzponálás matematikai lényegű. Ami engem az elektronikus zenében igazán érdekel, az az, hogy elektroakusztikus módon hogyan tudjuk megváltoztatni a normál zenekari hangszerek hangzását. Világsikert nem lehet ezzel az ötlettel elérni, de engem ez érdekelt, és néhány szép darabot sikerült írnom.

Mindig Horváth Istvánnal dolgoztam együtt a rádió stúdiójában, amelyet a kétezres évek elején megszüntettek.²⁰ Az utolsó ilyen jellegű hegedű darabomat némi elektroakusztikával Horváth István lakásán hamarosan újra fogják játszani. Hozzá kell tennem, hogy nem tekintek rá túl jól sikerült műként. Az akkori helyzetemet sporthasonlattal érzékeltetve: ritkán megy valaki úgy Európa Bajnokságra, hogy a százméteres síkfutás során az egyik lábára sántít, a másikon meg nincs cipő. Amit csináltunk, az nagyon szép volt, néha eljátsszuk, de megjelenni elektroakusztika nélkül fog, sőt így játszotta el Perényi Eszter is,²¹ mert így viszont jó műnek tekintem.

Horváth Istvánnal készítettünk rádiójátékot Karinthy Frigyesnek a Találkozás egy fiatalemberrel című művéből,²² amit be is adtunk házon belüli rádiójáték pályázatra, de nem nyertünk. Később, kísérleteztem olyasmivel is, ami külföldön nagyon divatos volt: rögzíteni a természet zaját. Erre építve Szigeti István összeállított egy kötetet, illetve hanganyagot magyar zeneszerzők műveiből. Amikor meghallgattam a zenéket, felfedeztem egy izgalmas dolgot: mindegyikben harang szólt valahol a távolban. Na, mondtam, én valami mást szeretnék, és Budapest Liszt Ferenc tér címmel írtam meg a magam zenéjét.²³ A Király utcától az Andrássy térig és vissza, egyszer normálban, egyszer álomban.

– Hogyan hatott az '56-os forradalom légköre arra a zenei közegre, amelyben Ön is mozgott?

– Viski Jánoshoz kerültem a főiskolán,²⁴ akinek rengeteget köszönhetek. 1951 volt az utolsó év, amikor zeneszerzés szakra is felvettek előkészítősöket. Mi az alapokkal kezdtünk, a legegyszerűbb összhangzattal, viszont, mert úgy gondolta, hogy a dallaminvenció fejleszthető, különórát is beillesztett a tanmenetbe. Nem volt kötelező a kurzus, aki akart bemehetett, én minden héten részt vettem az órán. Az OSZK-ban megvannak azok az etűdök, amiket a külön kurzus során írtam, nem gondolom, hogy kivételesen jók lennének. Viski sokra tartott engem. Két év múlva a tizenöt előkészítősből öten vagy hatan maradtunk a főiskolai osztályra. Viski abszolút Kodály-növendéknek számított, Kodály munkájának szellemében élt és alkotott. Sokszor a mi darabjainkba is beleszólt, ami bizonyos fokig helyes, hiszen oktatóként ez a feladata, de végül ez tarthatatlanná vált.'55-ben megismerkedett az új irányzatokkal és ez összezavarta őt magát és minket is. Az osztályban voltunk négyen, és kiderült, hogy hárman, különböző időpontban és egymástól függetlenül elmentünk a Szabó Ferenc²⁵ Vincze Imre nevű tanársegédjéhez,²⁶ hogy fogadjon minket, aki igent mondott. Szabónál 1956-58 között komponáltam két huszonötperces Brácsaversenyt nagyzenekarra, amit a Zeneakadémia Nagytermében mutattak be és a Pathelint, amelyet az Operaház Bartók-terében (ma Pesti Színház) mutattak be 1958-ban. '56 szeptembere után mondták, hogy rossz lóra tettem, amikor elmentem Szabóhoz, aztán mondták, hogy nagyon jó lóra tettem, mert '57-től Szabó már jó lónak számított. ²⁷ Mondanom sem kell, hogy a ló ugyanaz volt, a lovasok, mármint mi, szintén ugyanazok voltunk. Mindenesetre én nála kinyíltam, Borgulya Andris szintén. ²⁸ Ekkor kaptam a lehetőséget, hogy néhány idősebb zeneszerzővel együtt részt vehettem a II. Varsói Ősz modernzenei fesztiválján, az ott hallottak (Cage, elektroakusztikus zene, a sok-sok lengyel és nyugat-európai zeneszerző művei) az addig ismeretlen felé fordították zenei tudásomat.

A következő két évben újra kellett tanulnom a zeneszerzést, az új gondolkodást. '56 után nehéz volt utazni. Szerettem volna elsajátítani az elektronikus zenét, de ahhoz külföldön kellett volna tanulni, akkoriban pedig még ahhoz is családi meghívó levél kellett, hogy az ember Sopronba mehessen néhány napra. Kurtág el tudott menni Párizsba egy évre tanulni,²⁹ valószínűleg azért, mert megírta a Koreai kantátát,³⁰ kitűnő mű, melyben fellelhetőek későbbi stílusának főbb elemei pl. markáns, drámai tömörség. Évtizedekkel később Kurtág a kantáta szólam anyagát és partitúráját a Főiskola könyvtárából hazavitte, azóta nyoma veszett. De ha valaki megnézi a III. Budapesti Zenei Hetek dokumentációját, láthatja, hogy a darab elhangzott, ott van a szövege és az elismerő kritikák.

– Volt olyan darabja, amit valamilyen (politikai) okból nem engedtek eljátszani?

– Igen, egy, a Xilofon verseny.³¹ 1961-ben kitalálták, hogy a fúvósok legyenek a középpontban. A különböző zenekarokból összeállt fúvósoknak például Lendvay Kamilló írt egy Concertinót.³² Ekkor kapott a rádió egy xilofont, amit a Hősök terén díszkivilágítással ünnepeltek, pedig mai szemmel csak egy nagyon egyszerű hangszer volt. Utána vettek egy másikat, ezzel vettük fel azt, amit Varsóban tanulgattam, az első tétel variáció, utána jött egy Capriccio, ezek ma már a szakiskolák első éves tananyagai. Az első tételt – amit webernesnek³³ mondtak – letörölték, a másodikat a szerkesztő, Hollós Lajos eldugta a fiókjába és reggelente leadta. A Magyar Zeneművészeti Szövetségben később volt valami vita róla, majd a rádió felvette, és Miskolcon előadták koncerten is, sőt, Manchesterben a kilencvenes években egy növendék az International Society for Contemporary Music hangversenyén szintén eljátszotta.

– Mi volt a betiltás hivatalos indoka?

– Hogy formalista, ez. Egyébként darabokat nem nagyon törölgettek le még ez idő tájt sem a rádióban, de én fiatal voltam, esetemben lehetett. Kurtág első vonósnégyesét egyszerűen nem engedték bemutatni. Aztán Farkas Ferenc, amikor – azt hiszem – 75 éves lett, közölte, hogy szeretné, ha az ünnepi koncertjén elhangozna ez a Kurtág-mű, erre biccentettek, és akkor előadták. A betiltás általában akkor történt, amikor valaki felment XY elvtárshoz és bepanaszolta a kollégáját. Zenészekre ez nem nagyon volt jellemző, de ha előfordult, a szakma a döntő pillanatokban automatikusan összezárt.

Amikor a Zeneművészeti Szövetség főtitkára lettem, tudtam, hogy számíthatok erre az összezárásra, csak az a kérdés, hogy ezt mikor, hogyan lehet működtetni. 1981-ben az UNESCO nemzetközi szervezete kongresszust rendezett Magyarországon, és ennek a pénzmaradványából 1986-ban megszerveztem a Nemzetközi Modern Zenei Társaság Magyarországon azóta is egyetlen Világkongresszusát, amin csak külföldi szerzőket adtak elő, illetve volt egy Kurtág-délelőtt. Világkongresszus '86-ban! Erre büszke vagyok. Bartók ígérte, hogy 1940-ben lesz, de 1940-től '86-ig senki nem csinálta meg. A szakma az Újzenei Stúdió kapcsán is összezárt. A Stúdió saját elképzelései mentén, állami pénzből működött. Évente kapott egy szép összeget az Országos Filharmóniától, s abból azt csinált, amit akart. Tudja, hány embernek szúrt ez szemet? És akkor mindig mondtam: „bizony, és?" Nem biztos, hogy a kollégáim mindennel egyet értettek, amit mondtam. Viszont látták, hogy haladunk előre. Mindig volt valahonnan pénz, jogdíjakból, támogatásokból. A Zeneműkiadó Varga Bálint Andrást alkalmazta, hogy propagálja a darabjainkat, mi ezekből éltünk, így mentünk külföldre is, a befolyt szerzői jogdíjak ránk eső részéből. Később megválasztottak a Nemzetközi Zenei Tanács, az UNESCO szervezetének a vezetőségébe, 1990-ben, a fal leomlása után négy nappal választottak meg Berlinben a megüresedett helyre.

– A Világkongresszus szervezésével kapcsolatban nem került szembe az aktuális politikai mechanizmusokkal?

– Elhitték nekem, hogy ez fontos. Egyébként 1978-ban, amikor a Magyar Zeneművészeti Szövetség Főtitkára lettem, határozott elképzelésem volt a Magyar Zeneművészeti Szövetségről és a zenepolitikáról, azaz a sokszínű, stílusú zenei életről. Tudtam, hogy kikkel szeretnék együtt dolgozni. Ragaszkodtam hozzá, hogy társadalmi munkában csinálom és ahhoz is, hogy a béremet a dolgozók kapják, amit nem én osztok szét, hanem a jövendő ügyvezető titkár. Az egy fél docensi fizetés volt, ami akkor többet ért, mint most egy teljes egyetemi docensi fizetés. Kiálltam akkor is, amikor támadni kezdték a könnyű zenét: Azt képviseltem, hogy a könnyű zenében négy dolog összpontosul: szociálpolitika, ifjúságpolitika, ezt megfogalmazza a szöveg és felerősíti a zene. Miért egyedül a zenén kérjük számon azt, ami állitólagosan kifogásolható? Ezt nyilvánosság előtt is, Aczél Györgynél is elmondtam. Kiálltam a Táncházmozgalom mellett, éppen úgy, ahogy Sebő Ferenc versmegzenésítései mellett is.³⁴ (Később, 1990 elején Sebő meghívott a Népi Együttes művészeti tanácsába.) De a jazzoktatásért is harcoltam Pernye Andrással és Gonda Jánossal együtt.³⁵

– A Zeneművészeti Főiskola elvégzésével párhuzamosan már a Színművészeti Főiskolán dolgozott korrepetítorként. Hogyan került oda?

– Megélhetési okokból statisztáltam filmekben, illetve színházba járó ember voltam, itt-ott összejöttünk, fiatalok, és jóba lettem azzal a rendező osztállyal is, ahova Pethes György³⁶ és Turián György is járt,³⁷ az osztályvezető tanáruk Nádasdy Kálmán volt. ³⁸ 1953-54-ben kísérőzenét kellett írnom egy Kisfaludy-darabhoz, ami azt hiszem Turián Gyuri „házi feladata" volt. Azt 1956 szeptemberében elvittem Nádasdy Kálmánhoz. (Korábban már csináltam a Fekete korsót a Népművészeti Intézetnek.)³⁹ Nádasdynak tetszett. A zene elfogadása után feltette a kérdést, mit tudnak a másik „házi feladatról" a Woyzeckről. Kiderült, el sem olvasták. Ekkor hozzám fordult: és maga? - kérdezte. Én röviden ismertettem Berg Wozzeckjét és összehasonlítottam Büchnerével megjegyezve, hogy Berg ügyesen kihagyta a rövid jeleneteket, folyamatossá téve a cselekményt. –Ügyes, zseniális! - kiáltotta Nádasdy, majd így szólt: - Ha akar, bejárhat az óráimra. Akartam és ottragadtam vendéghallgatóként. Októberben aztán történt, ami történt. '57-ben sok üresedés lévén jelentkeztem korrepetítornak. Így hivatalosan is részt vettem Nádasdy óráin korrepetítorként. De dolgoztam Versényi Ida,⁴⁰ Szinetár osztályaiban (Faust, Koldusopera).⁴¹ Közben egyre-másra jöttek egyéb lehetőségek, például írhattam kísérőzenét színdarabhoz, 1960 január elsején a Lukács uszodában megszületett a döntésem: új évtized, új élet, bementem a főiskolára és felmondtam. Kezdtem a szabadúszást. Nem volt egyszerű. 1960 nyarán az Erdész Színházban egy darabot zongorázgattam,⁴² el kellett vállalni, mert nem volt elég statisztálás a filmgyárban. 1957-ben kisfilmes zenét írtam, '60-ban meg statisztáltam az elektromos pálya tribünjén. Nem derogált, hiszen mellettem ült Bodrogi Gyuszi, miközben a felesége lent játszott a Csodacsatárban.⁴³ Szóval láttam filmet és színházat hátulról. Mindig zavar, amikor valaki úgy beszél színházról, hogy még egy előadást sem látott a takarásból. Írtam filmzenéket is, például az Egyiptomi történethez,⁴⁴ amit Fényes Szabolcs lemondott. Tóth János, a csodálatos operatőr javasolta,⁴⁵ hogy menjek be az Annába – ami az egyetlen hely volt, ahol bedobós zenegép működött –, vigyek sok-sok két forintot, dobáljam be a gépbe, s a tizedik szám után már tudni fogom, mit kell írni. Twistet, ami feltétele volt annak, hogy megkapjam a megbízást a film összes zenéjére.

– Hol volt az Anna?

– A Váci utca elején. Az Anna (és kicsit odébb a Kedves) voltak a HELYek. A Kedvesben élő zene ment, Cziffra György zongorázott.⁴⁶ Megírtam a zenét, amit az Operaház zenekara vett fel. Abból a pénzből egy lakás előlegét ki tudtam fizetni. Akkoriban olyan kísérőzenéket is el kellett vállalnom, amiket más nem akart, hiszen szabadúszó voltam. Sokszor a Tejvendéglőben étkeztem, pedig akkor már nagyfilmet is csináltam, s amikor az ember az üres főzelék mellé a kenyérhez a sarkát is kérte, akkor még egy fél kanál főzeléket hozzáadtak. Nem volt nagy dicsőség, de mindenkinek van tejvendéglője. Felvállaltam sok mindent, természetesen nem tisztességtelen dolgokat, de írtam például könnyű kórusműveket. A Honvéd Művészegyüttesnek is írtam különböző kísérőzenéket, katonadalt. Ezeknek a szerződéseknek volt egy nagy előnyük: állandó belépőm volt a Tiszti Házba, így amikor este a rendőr igazoltatott, nézte a személyimet és mondta „hát ez nem lesz jó, hogy maga munkakerülő", akkor figyelmeztettem: lapozzon kettőt hátra. Ott volt a belépő, rögvest békén hagyott.

– Hogyan került zenei vezetőként az Állami Bábszínházba?

– Lendvay Kamilló hívott maga helyett, mikor 1966-ban átment a Honvéd Művészegyütteshez. Ő eggyel fölöttem járt a főiskolán, jól ismert, mert akkor még nem váltak el az évfolyamok olyan élesen, mint később.

– Az Állami Bábszínházban több avantgárd darabon is dolgozott, így a Kísérleti Stúdió rövid egyfelvonásosain is.

– Igen, olyan apróságokban, mint például a Motel.⁴⁷ Ebben a szerelmes pár veszekedése alatt korabeli könnyűzene ment, amit decibellben a nulláról a tetőpontig kellett felhúzni, aztán csönd, lehúztuk, majd megszólalt egy Bach. Ezt a főpróbán és az első néhány előadáson én csináltam, mert a hangosító nem merte. Ezekről írtam a Bródy-könyvben.⁴⁸ Eléggé modern volt. Szintén lényeges, hogy abban az évadban mi hoztunk először színpadra elektronikus zenét. Dubrovay Laci, aki akkor jött haza Németországból, csinált egyet, Maros Miklós stockholmi elektronikus stúdiójában készített egy másikat. Ez '72-ben nem volt mindenkinek a szíve csücske. Akik eljöttek és hallották, azoknak igen. Amit a Kísérleti Stúdiós darabokkal kapcsolatban Balogh Géza a könyvében leír, az úgy igaz.⁴⁹ Hogy miket csináltunk, hogyan csináltuk, mi nem mehetett, mennyire voltunk előre haladva a Handke darabbal, amikor leállítottuk. Ez utóbbinál Dezske⁵⁰ nem bízott a bábban, de ez nem politikai döntés volt, hanem esztétikai. A Székhistóriát például nagyon szerettem, ⁵¹ oda kitaláltam a szaxofon-cimbalom duót, ez a felállás a világon először született meg. Mindezek mellett, ideértve Britten A pagodák hercege előadást is,⁵² a két legfontosabb zenemű, melyet bábszínpadra kerültek, Anton Webern rövidségében is igen jelentős Hat zenekari darabja,⁵³ mert ez a szerző akkortájt „nem volt szalonképes". Korszakos kompozíció Ligeti Aventures című művéhez hasonlóan.⁵⁴ Ez utóbbi majd száz előadást élt meg bel- és külföldön, a Magyar Televízió is felvette és többször sugározta. A szerző is látta és kifejezte megelégedését. A műveket én javasoltam, amikor a megvalósulás útjára léptek, az Aventures szerzői jogaival kapcsolatban én írtam Ligetinek, akit még az '50-es évekből ismertem, időnként találkoztunk is. A levelezés megtalálható a bázeli Sacher Archívumban.⁵⁵

Visszatérve a Székhistóriákra, ez több volt, mint kísérőzene, a kottája viszont elveszett. Hasonlóan izgalmas volt a metronóm Bánky Robi árnyjátékában, a Crescendóban. ⁵⁶ Azt találtam ki, hogy lassú ütésekkel indul a metronóm, s ahogy egyre izgalmasabb lett a darab, úgy nőtt a metronómszám. Sok évtizeddel később erre utalt a metronóm ütésből elektronikus úton felépített, nyolc perc hosszú Capriccio metronómico című, a mai napig műsoron levő művem.⁵⁷

Meg kell még említenem a klasszikusokat. Urbán Gyuszi kitalálta Mozart Les petit riens-jét,⁵⁸ ami Gyuszi bábszínházának, életének egyik csúcspontja volt, de nem lett sikere. Bánki Lacival,⁵⁹ aki a tévében dolgozott, jó kapcsolatot ápoltam, három-négy operámat vette fel. Imádta a bábszínházat is, bármit mondtam, azt becsületszóra elhitte, de ezt nem az előadást valamiért nem akarta. Ebben volt egy szexuális utalás, nagyon aprócska, de minden Mozart-operában van, csak akkor még ezt nem mutatták meg, viszont a bábelőadás megtette. Nem tudom, miért nem tetszett a közönségnek, miért nem értékelte a tévé. A lelkünket kitettük annak érdekében, hogy meggyőzzük Bánkit: vegye fel, de megmakacsolta magát.

– Tudna mesélni még a klasszikusokról?

– Nagyon izgalmas volt a Háry János. ⁶⁰ Kodály az istennek nem akarta, hogy a Bábszínház bemutassa. Vérig volt sértve, hogy Bartók darabjai mentek, az övé nem. Miután Kodály 1967-ben elhalálozott, megpróbáltuk meggyőzni a feleségét, Sárikát, ⁶¹ hogy feldolgozhassuk a művet, aki egyből belement. Ezután következett csak az igazi munka. Megkíséreltük kitalálni, mi az, ami szorosan a történethez tartozik és mi az, amit Kodály utólag illesztett hozzá. A Háryhoz írt egy ünnepi nyitányt, amin a darab majdnem megbukott. Hasonlóan dolgozott be utólag elemeket a Székelyfonóba. A műben van két sirató, Nádasdy mesélte, hogy a második úgy került bele, hogy amikor felújították a darabot, Kodály az Opera portáján leadott egy borítékot, amiben benne volt az új betétkompozíció. A Székelyfonó is szívügye volt.

Az eredeti Háry igen jelentős mű, de az előadása valahogy soha nem jön össze. A szvit gyönyörű, a dalok szintén, és vannak azok az apróbb részek, amelyeket mi be tudtunk illeszteni. Amikor Vámos Laci megnézte, ⁶² meg is kérdezte: hogy lehet, hogy ez most dramaturgiailag mégis összeáll. Ennek az volt a fő oka, hogy semmi nem maradt a helyén, minden egy picikét „odébb raktunk" vagy meghúztunk. Ebből a Háryból lett nálunk akkora siker, amekkora.

Ejtenék még pár szót Bartók A fából faragott királyfijáról.⁶³ Dohnányi Ernő⁶⁴ 1932-ben azt mondta Bartóknak – most tudtam meg, nem olyan régen –, hogy ebből egy rövidített változatot kellene készíteni, mert van benne a végefelé egy kb. tíz percnyi hosszú, zeneileg idegen stílus. Bartók beleegyezett, előadták. Dohnányi, mint mindig, vitte is azonnal külföldre, nagy sikert aratott. Mi ezt a felvételt, ezt a verziót vettük alapul.

Szeretnék még kitérni A sárkányra.⁶⁵ Az akkori művészeti életben ezt A sárkányt nagyon nem akarták, hogy bemutassák. Dezske mégis megszerezte valahogy. Aztán jött Kardos G. György, ⁶⁶ és Dezskével új szövegeket írtak hozzá. (Később láttam az eredeti darabot is. Nem tartottam igazán nagyszerűnek.) Kardos G.-vel nagyon jóban voltunk, aki ekkortájt, hogy is mondjam, egyenruhában járt be a színházba is. Kicsit másképp gondolkodott a világról, mint én. Izraelben is harcolt. Furcsa, nagyszerű, zseniális, egyéniség volt. Szóval megírták ezeket a szövegeket, és az volt a feladatom, hogy találjak hozzájuk zeneszerzőt. A felkért zeneszerzőknek elmondtam, hogy miről van szó, milyen szövegekről, volt, aki meg is kapta őket. És többen, akiknek most márványtáblán olvasható a nevük, nagy ellenállók, nemet mondtak. Nyakunkon volt már az olvasópróba, és valakinek meg kellett írni a zenét. Végül én csináltam meg. Mindent egybevetve elég zenésre sikerült az előadás dramaturgiája. Később, amikor külföldre mentünk, Darvas Iván énekelte. Ő sem vállalt mindent, viszont éneklés tekintetében mindig bevállalós volt, ebben az esetben is igent mondott. Nagyon szerettem ezt a művet, ez az, amiről a Bródy-könyv előszavában is írok. Később megkaptam ajándékba az egyik bábot a színháztól, ez mai napig az ágyam felett áll.

– Mi volt a dolga a bábszínház zenei vezetőjeként?

– Egyrészt, hogy tanítsam az újabb nemzedékeket. Sablonosan ismétlődtek az évfolyamok „tananyagai". Első tanév magyar népdal, második Brecht, Kurt Weill Koldusoperája és A hét főbűn szólói, illetve Ránki György: Egy szerelem három éjszakája.⁶⁷ Hogy miért? A népdal magtól értetődő, Brechtet, Kurt Weillt és a Vas István - Ránki György párost pedig azért, mert fontosnak tartom, hogy átéljenek és a tudatalattijukba beépüljön ez a gondolkodás, még akkor is, ha életükben nem fognak felnőtt darabot játszani, de a gyerekdarabok során is ott lesz a lelkükben. Ez a hatvanas évekbeli mű, amely 1944 viszontagságait mutatta be más stílusú zenével, de a próza, illetve főleg Vas István versei itt ugyanazt a célt szolgálták. Fontosnak tartottam, hogy ezt megtanulják, mert fontos az énektechnika is, de a reflektív előadásmód is. Számomra ez mindig hangsúlyos volt, ennek érdekében azt kell énekelni és úgy, ahogy le van írva, ahogy azt az 1958-ban a Színművészeti Főiskola fantasztikus sikerű Koldusoperájának betanításakor kialakítottam.⁶⁸ Nem volt könnyű munka. Többek között azért is volt nagy sikere, mert zeneileg pontosan azt kapták a színpadról, amit a Brecht-Weill szétválaszthatatlan páros megírt. Ennek a szellemét szerettem volna a stúdiósoknak is átadni. Később a vezetés kívánságára Gershwint is bevettük a tananyagok közé, de nekem Gershwinnel is az a problémám, hogy ahhoz nagyon kell tudni énekelni, így szerintem ez csak félsiker volt.

Hogy mi volt még a szerepem? A nézőtérről, amikor már volt értelme, esténként sok-sok próbát megnéztem, és a különböző színházakból rám ragadt, illetve a Nádasdynál szerzett tudásnak köszönhetően többször hozzá tudtam szólni a próbafolyamathoz. Sok évtizeddel később mondták színészek – jelentős nagy művészek –: „Tudod, Pista, az a baj, hogy Kati (Szőnyi Kató a szerk.) csak azt hitte el⁶⁹, amit te mondasz". Persze nem biztos, hogy mindig nekem volt igazam.

Szóval, ha megkérdezik, mit csináltam, úgy tudnám összefoglalni, hogy ott voltam, aztán később eljöttem. Valószínűleg jó időben jöttem el, mondom most, annyi év után. Életemnek egy gyönyörű szakasza zárult le akkor. Néhány éve egy kerek évfordulóval kapcsolatban, illetve mostanában egy éjszakai beszélgetésen nyilatkoztam, hogy egész zeneszerzői munkásságom meghatározója volt a dráma. Én Nádasdytól legalább annyit tanultam, mint a Zeneművészeti Főiskolán.

Az utolsó Bábszínházban töltött éveimben eljutottunk egy pontra, amikor úgy éreztem, hogy meg kell újuljunk. Például Szkrjabint javasoltam,⁷⁰ hiszen 1982-84-ben már érezhető volt, hogy a romantika megint el fogja uralni a világot, csak a megjelenési formája lesz modern. De ebben nem jelentéktelen esztétikai véleménykülönbség alakult ki Dezske és köztem.

– Van még olyan előadás, amit kiemelne?

–Abban az időben, a hetvenes években Anton Webernt Magyarországon még alig ismerték. Az a Hat zenekari darab, amit a Bábszínházban bemutattunk, a magyar zenei életben alig volt ismert, és ma sem túl népszerű. Javaslatomra vettük elő, mert éreztem benne a bábszínpadra kívánkozó, igen sűrű drámát. El sem tudja képzelni, milyen kihívás volt ezt akkor színpadon megszólaltatni és eljátszani.⁷¹

Beszélhetünk a kevésbé sikerült Bartókokról is, mert az is volt szép számmal. Például a Cantata Profana,⁷² aminek a bemutatása ellen hadakoztam, mert tudtam, hogy nem lesz sikeres. Nem is lett az, s nemcsak zenei szempontból, de képileg is agyon volt zsúfolva. Vagy a Falun,⁷³ ami az egyszerűbb volt a népdalok miatt, illetve a Kodály-zongoradarabok, amit végül én rendeztem meg, mert senki sem vállalta el. Miután Bánkyék a Pünkösdölő próbái során megakadtak,⁷⁴ beálltam és befejeztem, de nem írattam ki a nevemet, hiszen nem vagyok rendező. Kérdezem Bánkyt, hogy szerinte miről szól ez a Kodály-darab, de senki nem tudta. Egy népszokásokból összeszőtt valami, amit ugyan színre vittünk, de a zene ledobta magáról a színpadi megoldásokat. Amiről még feltétlenül akartam beszélni, az a Táncszvit.⁷⁵ Az már teljesen Koós Iván és Bródy Vera munkája, abba még Dezskének is viszonylag kevés beleszólása volt. Lényegében Párizsban dolgozták ki az alapötletet, aztán megtervezték és kivitelezték. Nagyszerű előadás volt. Kár, hogy a színpadon az utolsó tétel megjelenítése alulmaradt a zenéhez képest, pedig nagy rajongója vagyok Vera és Iván művészetének.

– Rettentő izgalmas, hogy milyen, a korszakban progresszív zeneszerzőknek számító művészeket válogatott össze egy-egy darabhoz. Ez nemcsak a válogatás mikéntje miatt érdekes, hanem azért is, mert egy perifériára szorult művészeti ág, a bábszínház tudott zeneileg újítani. Kérdés, hogyan tudta ezt elfogadtatni az aktuális kultúrpolitikai döntnökökkel.

– Volt egy zenei főosztályvezető asszony, Barna Andrásné, 1957-ig az Opera párttitkára. Amikor 1957-ben pár hónapra a Zeneművészeti Főiskolára került, Nádasdy azt mondta: „ide figyeljenek, szerencséjük van, hogy ez a Barnáné került magukhoz, becsüljék meg!" Amit nagyon szerettem volna akkoriban megcsinálni, s amin Koós Ivánnal el is kezdtünk dolgozni, az Bach János passiója. Dezske azt mondta, ezt beszéljük meg Barnánéval. Bementem hozzá, és elmondtam, hogy – „Erzsike, János passiót szeretnénk csinálni a bábszínházban". Órákat beszélgettünk, „hát, ha gondolja" – mondta végül. Mégsem lehetett megcsinálni, tudja miért? Pofonegyszerű, egyből rá kellett volna jönnöm: da capo áriák vannak benne. Az áriák, a recitativo, a kórus eszelős nagy munkával megoldható, de a da capo nem. Azt a bábszínpad ledobja. Kárba ment néhány hónapunk.

– Barnáné ezek szerint engedte volna?

– Persze. Miért ne engedte volna? Az ötlet onnan jött, hogy láttam egy lengyel színházat, ami a János passiónak egy variációját csinálta meg. Prózában, színpadon. Persze az más, ha Lengyelországból jön valaki. Arra emlékszem, hogy végig valamilyen szalma szerűségen játszották.⁷⁶

– Arra soha nem volt példa, hogy Barnáné azt mondta, hogy ezt nem adhatják elő?

– Nem volt. Eljött minden felnőtt előadásra. Ment Dezskéhez gratulálni.

– A bábszínháztól Lengyel Pál rendezővel való konfliktusa miatt ment el. Mi volt Önök között a nézeteltérés?

– Egyszer azt mondta, hogy jöjjünk be! Bementem a titkárságra és vártam, hogy jöjjön. Ott szoktunk találkozni. Nem jött, mondom, most akkor jegyzőkönyv, majd elmentem. Később közölte, hogy én nem jöttem be. A jegyzőkönyvre hivatkozva leírtam, hogy mi történt. Beadtam Dezskének. Feljegyzésemben benne volt, hogy amennyiben Lengyelt szerződtetik, én nem írom alá a szerződésemet. Vagy ő, vagy én, a kettő nem megy. Nem lehet, hogy egy rendező hazudjon és megrágalmazza a másikat.

– Mivel foglalkozott, miután otthagyta az Állami Bábszínházat?

– A Zeneművészetin dolgoztam.

– Nem hiányzott a bábszínházi közeg?

– Persze, hogy hiányzott. De kimondtam, hogy azzal az emberrel nem dolgozom.

– Később Lengyel Pál elment…

– El, el. Nem teljesen önként, amint hallottam. Pár év múlva Szilágyi javasolta, hogy legyek igazgató. Hol vagyok én attól – te jó isten! –, hogy egy színház igazgatója legyek. Azt nem mertem volna felvállalni, az teljes embert kíván. Kiépíteni azokat a kapcsolatokat, amiket ő az évek alatt kiépített.

– Említette, hogy nagyon erős csapat alakult ki az Állami Bábszínházban, és erről sokat lehet olvasni, viszont a csapatban nyilvánvalóan megvoltak a hierarchikus pozíciók…

– Igen, Dezske volt az igazgató, és pont.

– A színészek részesei voltak az ötleteket, darabjavaslatokat hozó kreatív csapatnak?

– Ők főleg játszottak, a szerep megformálásában természetesen voltak kreatív javaslataik. Olyan darabötlet, ami megvalósult, a színészek részéről kevés volt.

– Hogyan működött a darabválasztás?

– Ez Szilágyi feladata volt, kiválasztani a rendezők, tervezők és jómagam közös beszélgetésein felmerült ötlethalmazból a megvalósíthatót. De alapvetően ő jött elő a már általa egyedül eldöntött darabokkal. Ilyen volt zenei téren a La Valse,⁷⁷ a Klasszikus szimfónia,⁷⁸ a Diótörő,⁷⁹ a Katona története.⁸⁰ Szőnyi Kati zseniális volt, de borzasztóan próbált. Ezzel ő is tisztában volt, de nem tudott másként dolgozni. Zseniális bábszínész volt, én még láttam játszani. Amit a próbákon mondott, abban igaza volt. S ami a végén összejött, az is igaz volt. De ahogy beszélt és követelt, az nem mindig könnyítette meg a munkát. Viszont mögötte állt Dezske, s ha Kati azt mondta, hogy három hónapig próbál, akkor három hónapig próbált. Próbáljon ma akár a legjelentősebb rendező is bemenni az igazgatóhoz, hogy három hónapig szeretne próbálni, vagy kellene még két hét.

– Nagyon markáns személyiség lehetett.

– Az volt. Az nem kifejezés.

– Ezt hogy kell érteni?

– Tulajdonképpen saját magán kívül felnőtt darabot senkit sem engedett rendezni. Gézát sem, Urbánt sem, senkit. De ebben benne volt Dezske is. Bár például A kis semmiségek,⁸¹ vagy a Pedro mester bábszínháza ezt árnyalja.⁸² Baloghot kevésbé szerették, Urbánt jobban. Urbán kevésbé tudott valamit a színpadra rakni, Géza könnyebben. Másokat csináltak, és hiába igyekeztek a fő vonalba bekerülni, ez nem igazán sikerült nekik. Az apróságokban zseniális dolgokat csinált Géza is, Urbán is

– A próbák során mennyire fogadták el a javaslatait?

– Kati azt szokta mondani: könnyű nekem, a színészek elfogadják, amit mondok, mert én a zenéből kiindulva tettem megjegyzést. Olyan apróságokat is, hogy állj ide, vagy fordulj oda. Ha nagy baj volt, akkor hátra mentem és megfogtam a színész kezét, arrébb raktam. A zene kinetikus művészet, mindenben mozdulat van, s ha szerintem az adott mozdulatban, a kifejezés érdekében ez vagy az lenne jó, odamentem, elmagyaráztam, aztán a színész megcsinálta jobban. Emlékezetes jelenet volt a Háry Jánosban, amikor Kiss Pista mozdulatlanul állt oldalt, és figyelte az eseményeket. Szünetben lementem Pistához, mondtam neki négyszemközt: amikor megszólal az a bizonyos zene, mozdulj meg. Folytatódott a próba, s valahol, és amikor megszólalt a zene, megmozdult ennyit (mutatja). Ez a mozdulat emblémája lett a figurának. Érezni kell az adott szituáción, hátra kell menni, de nem mindenki előtt mondani.

– Sokat lehet olvasni arról, hogy akkoriban a bábszínházban ennek a csapatnak volt egy baráti köre. Igaz, hogy egy olyan művészi kör is járt a bábszínházba, amelynek tagjai más művészeti területeken kiemelkedtek?

– Járt, hát! Volt, hogy ismerősöket innen, onnan, amonnan összegyűjtöttem. Nézték, érdekelte őket. Nem is egyszer bábszínházi produkció lett az évad legjobb előadása. Például a Szentivánéji álom.⁸³ Előfordult, hogy a zenekritikusok jobban odaálltak mellénk, mint a színháziak, és a napilapokban nagyobb cikkek jelentek meg, mint a prózai bemutatókról. Ha az ÉS-ben nagyobb cikk jelent meg, arra oda kellett figyelni.

– Önök beleláttak a bábszínház finanszírozásába?

– Az Dezske ügye volt, nem érdekelt. Azért is lettem volna nagyon rossz igazgató, mert nem tudtam pénzt szerezni. Dezske tudott. Pont. A művészet meg a pénz az ő dolga, mi meg ott vagyunk, csináljuk, ki-ki adott pillanatnyi képességei szerint.

– Célzott rá korábban, hogy volt, amikor Ön rendezett valamit.

– Lényegtelen. A Faluszínházban⁸⁴ Kertész Laci valamit elkezdett,⁸⁵ aztán abba hagyta. Rossz darab, rossz színészekkel. Azért hagyta abba. Nem is emlékszem, mi volt az. A bábszínházban is volt valami, amibe jobban beleszóltam, például Urbánnál. Mondtam, Gyuszi, te most hazamész és egy óra múlva meg volt a darab. De nem azért, mert én jó voltam, a Gyuszi többet gondolt a kész anyagból, én meg azt láttam, hogy ezt ki kell vágni, azt meg kell emelni, s kész a darab. Nem ügy. Az árnyjáték darabot Bánky megcsinálta, én a zenét színpadi próbák során raktam össze, Bánky a mozgásból, és megvolt az „ügy".⁸⁶

– Mindig Ön húzta meg a saját szövegeit?

– Mindet és mindig. Elég jó dramaturgnak tartom magamat. 1959-ben írtam Garcia Lorca Bernarda Alba házából operát, amit senki nem vett kézbe, hiába kuncsorogtam. Ezt az OSZK-ban talán elő lehet kaparni, ha valakit érdekelne, milyenné lett. A gyáva című operámnak is én készítettem el a szövegkönyvét.⁸⁷ Ki kellett hagyni belőle mindazt, ami annak idején rárakódott, a TSZ-t, egyebeket. Arra fókuszáltam, hogy van egy nő, aki jól ment férjhez, majd véletlenül összetalálkozott egy fiúval, akivel eltölt egy boldog estét, de a fellobbanás után, a döntő pillanatban nem a fiú mellett dönt. Ez mai társadalmi probléma. Sajnos, szép hazánk művészi köre nem nagyon ír ilyen operaszövegeket. Ez lényegében Puccini A köpenyével rokon. 1911-ben szupermodern gondolat volt, hogy egy bárkán kialakul egy szerelmi háromszög, és a szerető azzal a mondattal jön be a munkájára utalva: „ezt nem lehet kibírni!" A kérdés persze nyitott: mit nem lehet kibírni?

– Hogyan jellemezné a Szilágyi-féle zenés bábszínházat? Azért mondom, hogy Szilágy-féle, mert ő megpróbálta szavakba önteni, hogy mi ez a típusú bábszínház.

– Igen, ő kiváló elméleti szakember is volt. Nekem is feladta azt, hogy írjak valamit erről. Összehoztam leginkább az ő mondataival pár oldalt. Nem tudom megfogalmazni, de csinálni igen.

– Ön szerint milyen a jó zenés bábdarab?

– Mit tudom én?! Aminek sikere van. Nem tudom szavakba önteni. Értse meg, egy adott zeneműre nekem eszembe jut valami, és azt bábszínpadra tudom építeni. Mint ahogy azt sem tudom egzaktul megfogalmazni, hogy milyen a jó operalibrettó. Olyan, amiről a zeneszerzőnek valami az eszébe jut. Ki a fenének jutott volna Gianni Schicciről, Boccaccio „történetecskéjéből" operát írni? Puccini ránézett, és azt mondta: ez az!

– Előfordult, hogy valamilyen külföldi minta adta az ihletet?

– A kispolgár hét főbűnén kívül nem nagyon volt. Ez is véletlen volt, kerestünk A csodálatos mandarinhoz párdarabot bemutatónak és ezt javasoltam. Minden szempontból reveláció volt akkor. Azt a Berliner Staatsoperben láttam Gizella May-jel. Németül volt a felvétel, magyar nyelven vettük fel a kart és a férfikart. Rebró Mara pedig arra énekelt rá élőben nagyszerűen.⁸⁸ Később maradt a Fából faragott-Mandarin kettős. Az az igazság, hogy én alig ismertem a külföldi bábszínházakat, előadásokat. Annyi más dolgom volt – dolgoztam a főiskolán, vezettem a bábszínházat, a Zeneművészeti Szövetséget, komponáltam –, nem értem rá a külföldi bábszínházak repertoárjával foglalkozni. Természetesen, ha ide eljött valamilyen előadás, azt megnéztem. Amikor például a moszkvaiak többször is itt voltak, az előadásaikat mind láttam. Mások voltak. Mi is mások, ők is.

– Hogyan tudná megragadni a gyerek és a felnőtt bábelőadások közti zenei különbségét, ha van ilyen?

– Mind a kettőnek zseniálisnak kellene lennie, de ebben a „kéne lenni"-ben minden benne van. Nézze, a kísérőzene vagy egy zenei megoldás több tényezőn múlik, a zenei anyagon, a zeneszerzőn és a rendezőn. Jöhetek én a világ legjobb ötletével, ha a rendező azt mondja, hogy nem, akkor nem. Ezzel kapcsolatos egyik élményem Rényi Tamás filmrendezőhöz fűződik.⁸⁹ Csináltunk egy filmet, a Déltől hajnalig-ot,⁹⁰ ami az 1919-es történésekről szólt. Román csapatok jöttek be Magyarországra, és nekik ellen állt egy kommunista alakulat, aztán történt, ami történt. A filmben játszott Bujtor István, aki a végső jelenetben uszkve 4 percig ült egy lovon és az arcán lejátszódott az a fájdalom, ami benne elhatalmasodott. Ehhez a jelnethez írtam egy nagyon szép zenét. Ezt Sziklay Erika⁹¹, a zseniális énekesnő énekelte el. (Az, hogy ma Magyarországon létezik modern zene, beleértve Kurtágot, az nagymértékben Sziklaynak is köszönhető, vagy ahogy Farkas Ferenc megjegyezte: Kurtág vokálja és zenéje nem lett volna Sziklay nélkül, s bár ő ezt a megállapítást negatívan értette, én pozitívan). A végeredmény nagyszerű lett, minden gyönyörű volt, úsztunk a boldogságtól. Majd bejött Rényi akkori felesége, egy kozmetikus vagy fodrásznő, s azt mondta, hát ez így borzasztó… És Rényi kivette. Sok ilyen történetet tudnék mondani, de nagyon fontos kérdést tett fel. Válaszom: nem tudom, mi a különbség. Mind a kettőt az adott művészi szituációban kell megoldani. A gyerekelőadásokról jut eszembe Eötvös Péter zenéje.

– A Foltos és Fülenagy.⁹²

– Igen, az.

– Nem tartották degradálónak a zeneszerzők, hogy gyerekdarabot írjanak?

– Nem, ha a darab jó volt, másrészt ez a munka nem fizetett rosszul.

– Járt azóta bábszínházban?

– Nem. Géza még meghívott A kékszakállú herceg várára⁹³, ami botrányos volt, ezt meg is mondtam neki. Aztán már hiába kapacitált, nem mentem, mert már nem volt báb a színpadon, csak emberek. Illetve láttam még korábban az Egy kiállítás képeit.⁹⁴ Te uramisten! Ötvenszer megbeszéltük, hogy miért nem lehet ezt a művet színpadra tenni.

– Az Ön munkássága kutatható az OSZK-ban.

– Ott van negyven év minden anyaga az OSZK-ban. Kelemen Éva gondozta és gondozza a mai napig. Egyszer kirakta nekem a dolgokat a könyvtárban, s mondta: nézzem meg. Nem tudtam megszólalni. Őrületes munka, amit elvégzett Aztán leültünk és beszélgettünk erről, arról, amarról. Itt-ott beletekintettem, szívgödör ütésként hatott rám. Csak két vagy három nap múlva tudtam egy köszönő e-mailt írni. Sok mindent ő harcolta ki, hogy nekem legyen az a nemtom hány folyóméterem.

---

1. Magyar Állami Hangversenyzenekar, 1929-ben alakult Székesfővárosi Zenekar néven.1952-ben lett Magyar Állami Hangversenyzenekar, majd 1997-ben felvette a Nemzeti Filharmonikus Zenekar nevet.↩︎

2. Breuer János, 1932–2016, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezetés, majd zenetudományi szakán tanult. 1958-tól a Magyar Zeneművészek Szövetsége, majd 1990-től 1997-ig a Magyar Zenei Tanács tudományos munkatársa; 1961 és 1970 között a Magyar Zene című zenetudományi folyóirat munkatársa, 1970-től 1996-ig felelős szerkesztője. 1961-től a Népszabadság zenekritikusa volt. Szilágyi Dezsővel és Passuth Krisztinával társszerzője a Zene és bábszínpad c. kötetnek.↩︎

3. Breuer János: Kodály és kora: válogatott tanulmányok, Kecskemét, Kodály Intézet, 2002.↩︎

4. Pernye András, 1928–1980, 1963-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában majd 1965-től a Zeneakadémián is tanított. 1954–1979 között a Magyar Nemzet zenekritikusaként dolgozott. 1959-1974 között a Magyar Rádióban jazz-történeti sorozatot vezetett. Országos népszerűségre tett szert a Ki mit tud? zsűritagjaként. 1975-ben Erkel Ferenc-díjat kapott.↩︎

5. Székely András, 1929 –, zenetörténész, zenei szerkesztő és rendező, a Zenetudományi és a Haydn Társaság elnökségi tagja, a Telemann-társaság elnöke.↩︎

6. 1875 novemberében, az intézmény megalapításakor Országos Magyar Királyi Zeneakadémia nevet viselte, majd 1893-ig az Országos Magyar Királyi Zene és Színházművészeti Akadémiaként működött. 1919-ben Zeneművészeti Főiskola, majd 1925-ben Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola lett. 1986-ban egyetemmé alakult, jelenleg Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemként működik. A későbbiekben vagy főiskolaként, vagy akadémiaként hivatkozunk rá.↩︎

7. Láng István: Pathelin mester, rendező Huszár Klára, karmester Lukács Ervin, szereplők: Pálfi Endre, Svéd Nóra, Molnár Miklós, László Margit, Palcsó Sándor, Kerekes Gábor, Márki Alfréd, bemutató 1958. 10. 06. Magyar Állami Operaház.↩︎

8. Varsói Ősz Kortárs Zenei Fesztivál (Warszawska Jesień) sokáig ez volt az egyetlen nemzetközi kortárs zenei fesztivál Kelet-Európában. 1956-ban rendezték meg először, a fesztivál alapítói Tadeusz Baird és Kazimierz Serocki. Forrás: http://warszawska-jesien.art.pl/en/warszawska-jesien-temp/materialy-prasowe↩︎

9. Ránky György 1907–1992, Kossuth-díjas zeneszerző.↩︎

10. Szöllősy András, 1921–2007, Kossuth-díjas zeneszerző.↩︎

11. Székely Endre, 1912–1988, zeneszerző.↩︎

12. Maros Miklós (1943— ), Svédországban élő, magyar származású zeneszerző, 1968-ban emigrált.↩︎

13. Felületátalakítás - 1974 a)computer real.: EMS, Maros Miklós, 1975 b) manual real.: MR, Steinbach Sándor, 1975-76↩︎

14. A Felületátalakítás egyes részeinek computeres átdolgozása, 1974.↩︎

15. Sugár Miklós (1952– ), zeneszerző, 1988 – 1990 között a Magyar Rádió zenei osztályának szerkesztője↩︎

16. Állami Bábszínház↩︎

17. Dubrovay László (1943– ), zeneszerző, 1976-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia tanára, Németországban, Svédországban és Magyarországon is dolgozott elektronikus stúdióban.↩︎

18. Gömbök és kockák, rendezte Bánky Róbert. Szereplők: Bánky Róbert, Halmy Izolda, Meixler Ildikó, Dörögdy Lajos, Vanyó János, Állami Bábszínház 1979. 04. 23.; Gömbök és kockák felújítás, rendezte Bánky Róbert. Szereplők: Gruber Hugó, Halmy Izolda, Szakály Márta, Varanyi Lajos, Állami Bábszínház 1986. 10. 13.↩︎

19. Láng István: Off and on, music for harp and life electronic.↩︎

20. Horváth István (1944– ), hangmérnök, 1970–2007 a Magyar Rádió hangmérnökeként dolgozott, 1974-től részt vett a rádió elektronikus zenei stúdiójának létrehozásában.↩︎

21. Perényi Eszter (1943 – ), habilitált egyetemi tanár, professor emerita, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Vonós Tanszékének vezetője 2006—2010.↩︎

22. Láng István: Találkozás egy fiatalemberrel, mini elektroakusztikus hangjáték.↩︎

23. Magyar Hangtájak II. Király László: Álomképek Zaláról, Láng István: Budapest Liszt Ferenc tér, Faragó Béla: Ezeregyszáz hang, Dubrovay László: Hangtáj Magyarország, Vidovszky László: Baranyai hangok I., Hajnal a Szkókóban, Hear-Stúdió Hung., 2001.↩︎

24. Viski János (1906–1961), zeneszerző, zenepedagógus, Kodály Zoltán tanítványa, 1942-től haláláig a Zeneművészeti Főiskola tanára.↩︎

25. Szabó Ferenc (1902–1969), zeneszerző, 1945-től a Zeneművészeti Főiskola tanára.↩︎

26. Vincze Imre (1926–1969), zeneszerző, pedagógus.↩︎

27. Szabó Ferenc a politikai élet aktív résztvevője is volt. 1925-től közreműködött a Szocialista Párt munkásmozgalmi rendezvényeinek szervezésében, 1927-től illegális kommunista párt tagja, 1951-től országgyűlési képviselő, majd 1954-től a Magyar Dolgozók Pártjának vezetőségi tagja. 1958 és 1967 között a Zeneakadémia igazgatója.↩︎

28. Borgulya András (1931–2005), zeneszerző, zenei szerkesztő.↩︎

29. Kurtág György (1926– ), zeneszerző.↩︎

30. Kurtág györgy: Koreai kantáta, 1953.↩︎

31. Láng István: Xilofon verseny, 1961.↩︎

32. Lendvay Kamilló (1928–2016), zeneszerző, 1960–1966 az Állami Bábszínház zenei vezetője, 1972–1992 a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia tanára.↩︎

33. Anton Webern (1883–1945), osztrák zeneszerző, a modern zene egyik meghatározó alakja.↩︎

34. Sebő Ferenc (1947—), Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos dalszerző, népzenekutató. 1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt.↩︎

35. Gonda János (1932–). Jazz zongorista, zeneszerző, zenetörténész, szakíró. Nevéhez fűződik az első magyar nyelvű dzsesszelméleti- és történeti munka megírása, Jazz -- Történet, Elmélet, Gyakorlat 1965.↩︎

36. Pethes György (1934–1999). Jászai-díjas színházrendező. 1953–1958 között a Színház és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója. Később a debreceni Csokonai Színház, a Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a kecskeméti Katona József Színház, illetve a Szegedi Nemzeti Színház rendezője. 1976-től a Színház és Filmművészeti Főiskola adjunktusa.↩︎

37. Turián György (1930–1992), Jászai-díjas színházrendező. 1953–1958 között a Színház és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója. Később a Pécsi Nemzeti Színház rendezője, majd a veszprémi Petőfi Színház, a kecskeméti Katona József Színház főrendezője.↩︎

38. Nádasdy Kálmán (1904–1980), Kossuth-díjas filmrendező, rendező, színészpedagógus, színházigazgató. A magyarországi zenés színházi rendezés meghatározó alakja. 1950-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1964–1974 között a főiskola igazgatója.↩︎

39. Balázs Béla, A fekete korsó, árnyjáték, bemutató: 1956. június 7., Népművelési Intézet előadóterme, rendező: Németh Antal, kísérőzene: Láng István.↩︎

40. Versányi Ida (1921–1992), Jászai Mari-díjas színész, rendező, pedagógus, 1950-től a Színház és Filmművészeti Főiskola zenés mesterség tanára, docense.↩︎

41. Szinetár Miklós (1932–), Kossuth-díjas és Jászai Mari díjas rendező, forgatókönyvíró, a Magyar Állami Operaház főigazgatója 1996 és 2001, illetve 2002 és 2005 között.↩︎

42. Országos Erdész Színpad, 1959–1961 között működő színház. „1959 és 1961 között erdészeknek, erdőkerülőknek, favágóknak erdészekről, erdőkerülőkről meg favágókról játszottak színdarabokat. Igaz, hogy nem erdészek, erdőkerülők meg favágók alakoskodtak, hanem igazi színészek: a Balettintézetet végzett Kopetty Lia, Kautzky Ervin, Sárosi Gábor, az idős Farkas József, Molnár Edit (aki azután a televízióban nagyobb nyilvánosságot kapott), Gozmány György, Kéri Edit, meg amikor a Bunbury Bágya István megzenésítette változatának tartották premierjét Abádszalókon, kölcsönkérték hozzá a főiskoláról Tiboldi Máriát és Szokolay Ottót." Molnár Gál Péter, Az Erdész Színház és fia, 2004. június 25., https://www.es.hu/cikk/2004-06-30/molnar-gal-peter/az-erdesz-szinhaz-es-fia.html↩︎

43. Törőcsik Mari, (1935–) a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas színésznő.↩︎

44. Egyiptomi történet, Rendezte: Mészáros Gyula, Sefket Szeffedin, Seif Eddine Shawkat, 1963.↩︎

45. Tóth János (1930–), operatőr, filmrendező, dramaturg.↩︎

46. Cziffra György (1921–1994), zongoraművész.↩︎

47. Jean Claude von Itallie: Motel, rendező: Szőnyi Kató, Állami Bábszínház, 1972. 01. 14.↩︎

48. Bródy Vera, a bábtervező mesél, szerk. Somorjai Olga. Budapest, Móra Könyvkiadó, 2016.↩︎

49. Balogh Géza: A bábjáték Magyarországon, Budapest, Vince Kiadó, 2010.↩︎

50. Szilágyi Dezső (1922–2010), az Állami Bábszínház igazgatója 1958–1991/92, az intézmény és a magyar bábtörténet ezen korszakának meghatározó alakja.↩︎

51. Szilágyi Dezső: Székhistória Schaár Erzsébet szoborkompozícióira. in.: Tárgyak és emberek, rendező: Szőnyi Kató, Állami Bábszínház, bemutató 1975. 04. 16.↩︎

52. Benjamin Britten: A pagodk hercege, Bemutató: 1970.02.28.↩︎

53.  

54. Ligeti György–Szilágyi Dezső: Aventures, bemutató: 1972.01.14.↩︎

55. Paul Sacher Stiftung, Basel.↩︎

56. Dino Buzatti – Bánky Róbert: Crescendo, rendező: Bánky Róbert, Tárgyak és emberek, Állami Bábszínház, 1975. 04. 16.↩︎

57. 1997-99↩︎

58. Mozart: Kis semmiségek (Les petits riens). Rendező Urbán Gyula. Tárgyak és emberek, Állami Bábszínház, 1975. 04. 16.↩︎

59. Bánki László (1925–1996), televíziós dramaturg.↩︎

60. Kodály Zoltán – Paulini Béla – Harsányi Zsolt: Háry János. Rendező: Szőnyi Kató. Állami Bábszínház, bemutató 1972. 04. 17.↩︎

61. Péczely Sarolta, Kodály második felesége.↩︎

62. Vámos László (1928–1996), rendező, 1981–1990 a Magyar Színházművészeti Szövetség főtitkára.↩︎

63. Bartók Béla: A fából faragott királyfi. Rendező: Szőnyi Kató. Szereplők: Kiss B. István, Szakály Márta, Havas Gertrúd, Óhidy Lehel, Urbán Gyula, Elekes Pál, Háray Ferenc, díszlet: Bródy Vera, bemutató: 1965. 04. 03.↩︎

64. Dohnányi Ernő (1877–1960), zeneszerző, a Zeneakadémia tanára, a Magyar Filharmóniai Társaság elnöknagya.↩︎

65. Jevgenyij Svarc: A sárkány. Rendező: Szőnyi Kató, zene: Láng István, Állami Bábszínház, bemutató 1967. 10. 22.↩︎

66. Kardos G. György (1925–1997), dramaturg, író, 1972–1974 között az Állami Bábszínház dramaturgja.↩︎

67. Ránki György – Hubay Miklós – Vas István: Egy szerelem három éjszakája.↩︎

68. Bertolt Brecht- Kurt Weill: Koldusopera, bemutató: 1958.03.07., rendező-osztályvezető: Szinetár Miklós.↩︎

69. Szőnyi Kató (1918–1989), eredeti nevén Schlinder Kató színészként került a színház világába, a Mesebarlangban bábszínészként dolgozott, majd a Molnár-korszak alatt Győrbe szerződött, ahol a bábszínház vezetője és rendezője lett. Rendezéseit nem csak Magyarországon, de külföldön is elismerték. 1958-tól az Állami Bábszínház tagja, 1965-től haláláig főrendezője volt.↩︎

70. Alexander Szkrjabin (1872–1915) orosz zeneszerző, zongorista.↩︎

71. 1975↩︎

72. Bartók Béla: Cantata profana. Rendező: Szőnyi Kató. Állami Bábszínház, bemutató 1980. 03. 26.↩︎

73. Bartók Béla: Falun. Rendező: Urbán Gyula. Állami Bábszínház, bemutató 1980. 03. 26.↩︎

74. Kodály Zoltán: Balladák és gyermektáncok (Kádár Kata, Barcsai, Pünkösdölő), rendezte: Bánky Róbert, bemutató: 1982.12.13.↩︎

75. Bartók Béla: Táncszvit. Rendező: Szőnyi Kató. Állami Bábszínház, bemutató 1980. 03. 26.↩︎

76. A varsói Teatr Polski 1964-ben a Thália Színházban vendégszerepelt, műsorán Mikołaj Rej: József élete és Mikołaj Wilkowiecki Legenda dicsőséges feltámadásról című előadás szerepelt Kazimierz Dejmek rendezésében.↩︎

77. Maurice Ravel–Szilágyi Dezső: La Valse, rendező: Szőnyi Kató, bemutató: 1976.03.05.↩︎

78. Szergej Prokofjev–Szilágyi Dezső: Klasszikus szimfónia, rendező: Szőnyi Kató, bemutató: 1976.03.05.↩︎

79. Pjotr Csajkovszkij –E.T.A. Hoffmann–Szilágyi Dezső: Diótörő, rendezte: Szőnyi Kató, bemutató: 1978.12.23.↩︎

80. Igor Szravinszkij–Jékely Zoltán–Szilágyi Dezső: A katona története, rendező: Szőnyi Kató, bemutató: 1976.03.05.↩︎

81. Mozart: Kis semmiségek (Les petits riens). Rendező: Urbán Gyula. Tárgyak és emberek, Állami Bábszínház, 1975. 04. 16.↩︎

82. Manuel de Falla–Balogh Géza: Pedro mester bábszínháza, rendező: Balogh Géza, bemutató: 1982.12.13.↩︎

83. William Shakespeare: Szentivánéji álom, rendező: Szőnyi Kató, bemutató: 1964.04.23.↩︎

84. Az Állami Faluszínház 1951-ben alakult Mátrai József igazgatásával, művészeti vezetését később Ascher Oszkár fődramaturg vette át. A Faluszínház 1955-ben felvette az Állami Déryné Színház nevet. 1978 nyarán a színház megszűnt, társulata a Népszínházba olvadt.↩︎

85. Kertész László, (1915–2004) Jászai-díjas rendező, zenei vezető, 1948-ban a Mesebarlang bábszínházban kezdte pályáját, majd 1952-től az Állami Bábszínház rendezője lett, később 1956-tól az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1977-ig annak főrendezője.↩︎

86. Bánky Róbert: Gömbök és kockák. Rendező: Bánky Róbert. Bábuk és bohócok, Állami Bábszínház, bemutató 1979. 04. 23.↩︎

87. Sarkadi Imre: A gyáva, 1961.↩︎

88. Rebró Mara (1935–1974) bábszínész.↩︎

89. Rényi Tamás (1929–1980), Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, író.↩︎

90. Déltől hajnalig. Rendezte: Rényi Tamás. 1964.↩︎

91. Sziklay Erika (1936– ), operaénekes.↩︎

92. Foltos és Fülenagy. Rendező: Kovács Gyula. Állami Bábszínház, bemutató 1966. 01. 16.↩︎

93. Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára. Rendező: Balogh Géza. Budapest Bábszínház. Bemutató: 2004. 10. 02.↩︎

94. Egy kiállítás képei. Rendezte: Balogh Géza. Budapest Bábszínház, bemutató: 1993. 03. 27.↩︎