Mezei Éva gyerekeknek szóló előadásairól néhány kritikában, néhány cikkben olvashatunk, néhány fennmaradt fotó segítségével emlékezhetünk, de leginkább azoknak az embereknek a visszaemlékezése a meghatározó, akik vele együtt alkottak, tanítványai voltak. Ők őriztek meg fontos ereklyéket: szórólapokat, plakátokat, szövegkönyveket. Ezeknek a dokumentumoknak segítségével térképezhetők fel Mezei Éva gyerekszínházi1 előadásai a Pinceszínházban és a Gyerekjátékszínben.

Mezei Éva rendezőként végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1952-ben. Rendezőként kőszínházban kezdte: a Vidám Színpadon, aztán Egerben, majd amatőr színházi együtteseknél dolgozott dramaturgként, rendezőként: az Universitasban, a Pinceszínházban, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesében, a 25. Színházban, majd a Gyerekjátékszínben. Végül 1985-ben a Budapesti Művelődési Központ – Pinceszínház igazgatója lett az 1986. október 16-án bekövetkezett haláláig.2

Mezei Évát a színház mellett a pedagógia érdekelte leginkább. 1961-ben került az Universitasba3, és már ott is arra keresett válaszokat, hogy hogyan lehet azokat a fiatalokat is beemelni egy-egy színházi előadásba, akiknek többet kell azért tenni, hogy hitelesen és felszabadultan játsszanak az előadásokban4. 1968-ban egyik interjú során azt hangsúlyozta, hogy ő elsősorban nem rendező, hanem „én elsősorban népművelő vagyok"5. Az amatőr színházi munkák mellett ugyanis 1958-67 között a Népművelési Intézetben az amatőr színjátszás módszertani megteremtőjeként és irányítójaként dolgozott.

Meghatározta a fiatalokkal kapcsolatos színházi munkáit az, hogy 1965-ben, aztán 1970-ben kint járt Angliában, és ott olyan, gyerekekkel történő drámás munkát látott, ahol megfigyelhette, hogy hogyan lehet a gyerekek improvizációs- és fantáziakészségét különböző szituatív játékokon keresztül fejleszteni. A drámajátékot, dráma alkotó erejét ismerte meg Birminghamben. Mezei a drámát életesszenciának tartotta, amely magatartásformák sűrítménye6. Mezei Éva a drámapedagógia lényegét ebben látta, és erre a gondolkodásra építette fel a Pinceszínházban és a Gyerekjátékszínben végzett rendezői, csoportvezetői munkáját.

 

Pinceszínház7:

A Pinceszínház műhelyként működött. Olyan műhelyként, ahol az előadások úgy kerültek műsorra, hogy a társulat vezetői először eldöntötték, hogy mit kívánnak mondani a fiataloknak, és ehhez a mondanivalóhoz kerestek megfelelő darabokat, irodalmat, aztán a diákokkal adták elő sajátos, érdekes közvetlen nyelvükön8. A pincés program összeállításában elsősorban azt vették figyelembe, hogy a fiatalok problémáival foglalkozó, érdeklődésüket kielégítő, kérdéseikre választ adó műsorokat készítsenek9. Ebbe a struktúrába érkezett meg tehát Keleti István10 igazgatóként és Mezei Éva rendezőként. A Bende Miklós11 és Léner Péter12 által kitalált és megalapozott struktúrát vitték tovább. Amit felkaroltak, az a fiatalokkal való közös színházcsinálás, a képzésük és a fiataloknak való játék.

Mezei Éva pinceszínházas élete tehát kettős tudatban telt. Egyrészt az ott játszó diákoknak összeállított tanulási folyamat létrehozásáról és működtetéséről, másrészt az oda érkező diákok, középiskolás osztályok színházról való tanulási lehetőségének megteremtéséről szólt. A Pinceszínház a maga nemében pedig egyedülálló ifjúsági színházként működött, a budapesti diákokat szólította meg, a diákszínjátszókat és a diák közönséget13.

A pinceszínházas társulat átlagéletkora 19 év volt. A társulat14 tagjai tanulhattak művészetről, kultúráról, a színpadi mesterségről, díszleteket fúrtak és faragtak, egy közösséget alkottak. Keleti István és Mezei Éva a Budapesti Ifjúsági Színpad alapjait elfogadva pontosította a Pinceszínház célkitűzését: „A fiatal színjátszó társulat célja, felnőtt szakvezetőikkel együtt, hogy a százfős kis nézőtéren próbálja meg pótolni azt, ami a magyar nyelv- és irodalom középiskolai oktatásába nem fér bele: a sajátosan színházi alkotómunka ismertetését, az egyszeri színházi néző állandó közönséggé nevelését."15 Nem a felnőttszínházak konkurenciája akar lenni, hanem vad és tarka, okos és időszerű, mozgékony és mozgalmas, dinamikus színházi forma, ami könnyebben talál utat a diákokhoz, egyetemistákhoz és a munkásfiatalsághoz16.

Mezei Éva 1968-ban indította el a Függöny fel! színháztörténetet népszerűsítő sorozatát a Pinceszínházban. Ezekkel a színházi előadásokkal azt a célt tűzte ki, hogy a tinédzserek számára meg lehessen mutatni a dráma és a színház rejtélyét17.

Függöny fel! című műsoruk mottója Giraudoux francia drámaíró véleménye volt: „a dráma nyers cserépedény, melyen az előadás égeti ki a végleges művészi színeket, formákat."18 A Pinceszínház előadásaival drámarészletek, rendezők, kritikusok nyilatkozatainak felhasználásával a színház belső világába kívánt bevilágítani, rendre feltárva a rendező, a színész, a díszlet helyét, szerepét egy-egy darab színrehozatalában. Az előadásokat a közvetlenség és a frissesség jellemezte19. A Keleti István és Mezei Éva vezette Pince alapelvének számított, hogy klasszikusokat tűzött műsorára. Ez a koncepció része annak a színházi ismeretterjesztő sorozatnak, ami a Függöny fel! címet viselte. Minden előadás alkalmat adott arra is, hogy szó essék olyan fontos dolgokról, mint a dráma és a színielőadások közötti különbség, a koncepció, a stílus, az értelmezés kérdése20.

Mezei Éva szerint a kezdő színjátszónak a leghasznosabb, ha a klasszikusokon tanul, és fontosnak tartotta azt is, hogy a kezdő középiskolások mindjárt a színpadon is láthatják a kötelező olvasmányok hőseit. Izgalmas feladatnak találta, hogy a poros klasszikusból mának szóló és számukra is fontos kérdésekben gazdag előadást csináljanak.

Az első ilyen 1968/69-es évadban bemutatott Függöny fel! előadás szövegét Shakespeare, Anouilh, Illés Endre, Katona József és Molière műveiből állította össze Mezei Éva. Az előadás alcíme: Játék a játékról. A fiatal szereplők játszva kalauzolták végig a színház fiatal nézőit a színdarabok, a színház világában21. Az előadást Mezei Éva és Zsolnai Gábor22 rendezte.

A következő előadás a Függöny fel! szériából 1969/70-es évadban a Késői kísérlet, mely Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáját elemezte a színpadon. Balogh Géza23 dramaturgiai munkája nyomán készült az előadás, mely Rómeó és Júlia-pamfletnek készült, Szakácsi Sándor24 játszotta Rómeót, Iván Edit volt a szőke és Szerencsi Éva25 a fekete Júlia26. Mercutiót Sörös Sándor27, Lőrinc barátot és Verona hercegét Korcsmáros György28 játszotta. Az 1970/71-es évadban Gyabronka József29 lett Rómeó, Korcsmáros György Mercutió és Szabados Zsuzsanna30 Júlia. A nézők pedig itt is középiskolás diákok voltak.

A Késői kísérlet arról szólt, hogy egy diákcsapat rendező nélkül marad a színházban, és játszanák a Rómeó és Júliát, de elkezdenek vitatkozni azon, hogy milyen stílusban kéne játszani. Így maga az előadás egy színháztörténeti előadássá vált, mert a darab jeleneteit játszották a szereplők klasszikus stílusban, West Side Story stílusban, diák-szerűen, expresszionista, és brechti módon. A nézők egy közösséget láttak a színpadon, akik azt mondták, hogy „próbáljuk meg így, de ez így nem jó…" „ne, hát ne hülyéskedjél már…" és közben a díszletek változtak31. Sztanyiszlavszkijtól kezdve Vahtangovon, Meyerholdig és Grotowskiig mentek az utalások, hogyan oldaná meg az adott rendező a jelenetet. Olyan volt ez, mintha nagyon bölcs fiatal színészek maradtak volna magukra, akik tisztában vannak a nagy rendezőkkel. Voltak jelenetek, amiket egyszerűen eljátszottak klasszikus módon, és voltak olyanok, amikről csupán beszéltek a fiatalok. Használtak klasszikus erkélyt folyondárral, piaci ládákat a modern jelenetekhez, bicskák kerültek elő amikor a klasszikusban kardokkal vívtak. A klasszikus stílusú jeleneteknél a Madách Színház Rómeó és Júlia előadásának jelmezeit kapták. A modern változatnál pedig farmerban és garbóban játszottak a szereplők.

A Késői kísérlet egy klasszikus színházi előadás volt keretjátékkal. A világítás is a jelenetek szervező erejévé vált és meghatározta a jeleneteket: a szentimentális résznél szentimentalitás hangulatát megsegítő fényt használtak, egészen addig, amíg egy szereplő le nem állította a jelenetet: „Gyerekek álljunk le, ez így nagyon unalmas így" akkor egy másik fény jött. Az előadásban az is előkerült, hogy az adott szituációt hogyan világítaná Gordon Craig. Tehát a Késői kísérlet teljesen megkomponált színházi előadásként működött. A közönség tudta és tisztában volt vele, hogy a pincések most nem improvizálnak, hanem mindez a színházhoz tartozik. Például amikor holtából felugrott Rómeó és Júlia, Mercutio, aztán Paris, a Capuletek és Montague-k is és visszavedlettek mai pesti fiatalokká, akik színházról, változó előadási stílusokról, Shakespeare-ről és Brechtről vitatkoztak. A jelenetekkel csupán kísérleteztek: hogy hogyan, hányféleképpen lehet értelmezni, előadni Shakespeare darabját. S miközben ezek a bizonygatások, kísérletezések folytak, az ifjú néző játszva és szórakozva, anélkül, hogy egy magyarórán érezné magát, nagyon sok mindent megtudott Shakespeare-ről, az angol reneszánsz színházról, a brechti elidegenítő effektusokról is.

1970/71-es évadban mutatták be Nórát Mezei Éva rendezésében. Kettős szereposztásban játszották: egyik Nóra Frank Erika, a másik Kocsis Zsuzsi volt. Ennél az előadásnál a pedagógiai célként a műalkotás megértését és átélését fogalmazták meg. A pincések a klasszikusokat is olyan formában játszották, hogy az a mának, a mai fiataloknak szóljon, hiszen a színházban a fiatalok elsősorban önmagukkal, saját világukkal, gondjaikkal, bajaikkal akarnak találkozni32. Fontos volt az előadás elkészítésénél, hogy Ibsen Nórájának megtalálja a társulat az aktuális mondanivalóját. Ezt a szempontot figyelembe véve írta meg Balogh Géza az előadás forgatókönyvét: „Nóra, ma. Kvázi arról volt szó, hogy mi ez a babaszoba, meg ez az egész, függés a férjtől"33.

A Függöny fel! tehát beavató-nevelő-oktató színházi formát használt, a tanítást játékosan tette.'72-ben, volt még egy darab a szériából, ebben Korcsmáros György is rendezett szekvenciákat. Ő rendezte meg az Az ember tragédiája Paradicsomban-jelenetét, és még a Bertolt Brecht Koldusoperájából egy jelenetet. Madách Imre Az ember tragédiája mellett voltak részletek a Koldusoperából, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjéből és Ibsen Peer Gyntjéből is, pl.: Aase halála, a három ördögfióka a Csongorból, a Koldusoperából Lucy és Polly duettje. Ádámot Schmidt Zoltán játszotta, Évát pedig Nagy Éva.

1973-ban mutatták be Mezei Éva rendezésében a Budapest című előadást, ünnepelve azt, hogy 100 évvel ezelőtt Pestet és Budát egyesítették. Ez egy mozaikos előadás lett. Mindenféle apró érdekességek belekerültek Budapest város történetének 100 évébe, például hogy megnyílt egy mozi, és akkor Korcsáros György és Horineczky Erika34 eljátszottak egy némafilm-jelenetet. Budapestről beszélt az előadás, sok kis mókás, bohókás és jó részletekkel35.

1973-ban a Pinceszínházban Mezei Éva Utódok címen megrendezte Eörsi István Huligán-Antigoné című drámáját. „Keleti István Pinceszínháza laboratóriuma volt a szabadságnak. Gondjuk nemcsak a múlt színházára fordult. Eörsi Istvánnak a cenzúra elkobozta egy kötetét a benne kinyomtatott Huligán Antigoné miatt. A pinceszínháziak nem kérdezték: szabad-e, tilos-e? Bemutatták. Kiskorúak társadalmában felnőtti életre nevelődtek a Pinceszínházban. A föld alatt."36 Lukáts Andor37 Kreónt, Hules Endre38 Haimónt, Korcsmáros György a karvezetőt játszotta. Tihi József volt a Pinceszínház házi zeneszerzője, és zenésítette meg a kar dalait. Eörsi Istvánnak a versei benne voltak az előadásban: „Az a legszebb élvezet, /ha a gyilkos úr temet. / Feketéllik gyászszalagja, /néhány bús zsernyák támogatja. / Nyitott sírnál ejt pár könnyet, / s felmondja a törvénykönyvet."39 Tehát itt a kórus Eörsi songokat énekelt. A hippikorszak tükröződött az előadásban: batikolt trikóban és farmerben játszották a darabot, Kreón kivételével, aki öltönyben-nyakkendőben volt. A játszó fiatalok is sejtették, hogy Kreón maga a párttitkár, nem kellett ezt számukra kimondani, hiszen ő képviselte a hatalmat, a hatalmat pedig a párttitkár jelentette. Nem szabályos színpadon játszották az előadást, hanem egy kinyúló pallón, és a közönség U alakban ülte körül a játékteret. A Nóra és az Utódok kb. 20-30-szor mentek, míg a Késői Kísérletet legalább 200-szor játszották.

A Pinceszínház a középiskolás nézőt közönséggé szerette volna változtatni. A pincés játszók is úgy nyilatkoztak erről a helyzetről, hogy „a fiatalok ne, mint nézők, hanem mint látók üljenek be a nagy színházakba, s oda ne kikapcsolódni, hanem bekapcsolódni járjanak."40

Húsz-harminc emberből állt a Pinceszínház társulata: többnyire középiskolás diákokból, de néhányan már dolgoztak közülük. A többségük azért járt a Pincébe, mert a színészi pálya vonzotta41, de volt olyan is, aki nem akart színész lenni42, ő csupán játszani szeretett itt. Sok társulati tagot felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára43. Ugyan Mezei Éva azt nyilatkozta, hogy „Nem színészeket, nem is amatőröket akarunk itt nevelni."44, ennek ellenére akkoriban a Pinceszínházat az SZFE előképzőjeként tartották számon. Mezei a fiatalság, az életteliség levegőjét, az együttjátszás örömét45 akarta színpadra vinni. A darabválasztásnál, a szerepek kiosztásánál igyekeztek arra figyelni, hogy koruknál fogva ne kelljen nagyon időseket játszani. A szakmából annyi beszéd- és mozgást tanítottak meg a diákoknak, hogy a diáknézők élvezhessék az előadást.

Mezei Éva hosszabb pincés hallgatás után 1983-ban rendezett újra a Pinceszínházban, Euripidésztől a Trójai nőket. Ez az előadás a Művelődési Minisztérium és a Népművelési Intézet által meghirdetett Iskolaszínház pályázatra készült. Mezei Éva ötlete nyomán írta ki a két intézmény a pályázatot, mert Mezei fontosnak tartotta, hogy a középiskolás korosztály színpadon is lásson kötelező olvasmányokat, hogy legyen lehetőségük felfedezni azt, hogy „ezek az olvasmányok nem is unalmasak."46 A Trójai nők című előadás előtt is tartottak bevezető szöveget, ahogy a Függöny fel! című sorozatban. A társulat ezeknél az előadásoknál megfigyelte, hogy nem jó, ha a színpadon hangzik el az előadás bevezető szövege, hiszen a közönség nem tudott igazán figyelni, mivel azt várták, hogy kezdődjön már el a színház. Így a Trójai nőknél a bevezető szöveg az előcsarnokban hangzott el. Pl.: Elmondták, hogy akkor játsszák hitelesen a görög klasszikusokat, ha a produkció minél közvetlenebbül szól a ma nézőihez.

Mezei Éva 1985-ben vette át a Pinceszínház igazgatását Keleti Istvántól. Azt az elvet követte a társulat tagjainak bővítésénél, hogy csak azokat veszi fel Pinceszínházba, akiknek az elejétől kezdve önálló, felelősségteljes munkát tud adni. Ez az elv azért volt fontos, mert a Pinceszínház közösségi gondolkodása az egész működésre kihatott: a tagokra nem csupán színészként számított a társulat, hanem a jegyszedőtől kezdve a ruhatároson át a díszletkészítőig egyaránt.

1985-ben a Valahol Európában című történetet dolgozta fel a Pinceszínház csapata, és 1985 február 9-én mutatták be Mezei Éva rendezésében. Radványi Géza 1948-ban készült filmje adta az ötletet a rendezőnek, hogy színpadra vigye az elvadult, a kiszolgáltatott gyerekek történetét. Az előadás alcíme Változatok Bertolt Brecht és Radványi Géza motívumaira. Mezei Éva tehát nem az egykori nagysikerű játékfilm cselekményének színpadra állítására törekedett, hanem a film gondolatát próbálta adaptálni zenés játék formájában. A történet kallódó gyerekekről, kallódó fiatalokról szólt, akiket a háború megnyomorított, de nem a negyven évvel ezelőtt véget ért háborúról szólt csupán, hanem a minden háború által megnyomorított minden fiatal mindenfajta szenvedéséről47.

Bertolt Brecht háborúról, háborús szenvedésekről szóló versei kerültek be az előadásba. Ezeket zenésítették meg a pincés munkatársak: Nagymarosi Gábor és Simon Péter, illetve használták Kurt Weil zenéjét is. Mezei Éva rendezőként tisztában volt azzal, hogy a játszó fiatalok nem éltek meg háborút, csupán hallottak róla, ezért is választotta a Brecht songokat, mert ezek a versek „világgá tágítják, megfogható világgá számukra a gondolatot"48, a háború gondolatát.

A háború és az ember viszonyát helyezte a középpontba az előadás, de olyan kérdést is felvet a történet, hogy hol rontották el az emberek és miért, illetve a háborúról szóló songokból az az állítás tűnt ki, hogy a háború, mely itt van, ez nem az első, és ki tudja, hogy az utolsó-e. A darab befejezése pedig arról szól, hogy a háborúnak nincs vége, a háború háborút követ, a félelmet, újabb félelem. Mezei úgy gondolta, hogy ha az előadás nem happyenddel végződik, akkor szerinte jobban elgondolkodik rajta a közönség, hogy mi volt előtte és mi volt utána49.

A Valahol Európában című előadás olyan pedagógiai hátérrel készült, amelyet Mezei Éva régóta vallott. Az előadás végleges szövege ugyanis improvizációkból jött létre. Először a háború témájára rögtönöztek jeleneteket és pl. az éhes gyerekek támadása is egy ilyen improvizációból született: „Éva néni kérte, hogy támadjuk meg a kofát gyerekként, és ami spontán szöveg jött ebben a helyzetben, azt Mezei Éva megszűrte, tisztította, és az lett a szöveg."50. Megrázó lett az a jelenet, ami egy játékból támadásba ment át, ahogy az erőszak lett úrrá minden más érzésen.51 Olyan drámajátékra épült tehát a próbafolyamat, ahol a szituációk megértése és a szituációk eljátszása oktatási feladat keretében történt. Itt az oktatási helyzet az 1944-45-ös gyermeki szituációk megértése mellett, a játszókkal a véleményüket megfogalmaztató rendezői vízió is megjelent, hiszen ezeket a szereplőkkel el is játszatta és el is énekeltette. Így vált az előadás gyermeki tiltakozássá.

Nem csupán a háború ellen szólt, nem csupán arról, hogy a gyermektársadalom mindig csak leképezi, utánozza, karikírozza a felnőttek szörnyű szituációit, hanem a gyerek csak túl akar élni és ezek sodorják azokba a devianciákba, amely megjelent az előadásban. A darab cselekménye ugyan sovány volt, nem bontotta ki ezt a témát mélységében, de nagyon erős atmoszférát hozott létre pl.: éjszakai jelenetben, amikor a kifosztott, romos házban a gyerekek alszanak, álmodnak, kibeszélik magukból a rettegéseiket, hogy hogy félnek a háborútól.52

A Valahol Európában játszó pinceszínházas fiatalok a prózai- és zenés színházi produkcióban életszerű, nagyon személyes és átélt játékkal hitelesítették magát a történetet. A szereplők őszinte indulataiból is érezni lehetett, hogy tudják, miről szól maga a történet.53

 

Gyerekjátékszín54

Mezei Éva 1976-ban hozta létre a Gyerekjátékszínt. A Gyerekjátékszín pedagógusi pályára készülő tanító- és óvónőképzős főiskolásokból, bölcsész egyetemistákból, pályakezdő pedagógusokból állt. A csapat tagjainak nem a saját csillogásuk, tehetségük bizonyítása volt a céljuk, hanem a gyerekek „kinyitása", vagyis azt vállalták, hogy játékukkal nem annyira esztétikai, mint morális értéket hoztak létre55. Ennél a társulatnál Mezei Éva a színházcsinálás mellett fontosnak tartotta azt is, hogy a Gyerekjátékszín tagjai kitekintést kapjanak az akkori színház, az amatőrmozgalom irányába, egy másfajta létezésre: Halász Péter, Fodor Tamás, Orfeó, Stúdió K., amatőr színházi fesztiválok56. A társulat szerveződésének alapja tehát nem a színészet iránti érdeklődés volt, hanem az, hogy tanárként színházat játszhattak gyerekeknek. Ez egy erős alapozást adott a tanári pályához.

„A Gyerekjátékszín az iskola és a színház mezsgyéjén helyezkedett el."57 Színházi szempontból meghatározóvá vált, hogy eltűnt a fal a gyerekek és a színészek/színjátszók között, ugyanis a gyereknézők nemcsak passzív befogadói, hanem aktív résztvevői voltak a gyerekjátékszínes előadásoknak. A színházuk célja, „hogy hatást váltsanak ki a gyerekekből, katarzishoz juttassák őket színházon keresztül, de mégsem definiálták magukat színháznak"58. Peter Brook-i értelemben megtörtént a színház, de mivel magukra nem tekintettek színészként, ezért a társulat tagjai a Gyerekjátékszínt amatőr színjátszó csoportként határozták meg maguk között59.

Gyerekjátékszín pedagógiai hátterét szintén kettős tudat működtette: az egyik, hogy az itt játszó pedagógusok olyan szemléletet kaphattak a tanításról, a gyerekekről való gondolkodásról, amely hozzásegítette őket a sikeres tanítói-, tanári pályához; a másikkal kapcsolatban pedig így nyilatkozott Mezei Éva:

„Angliai tanulmányutaim során, 1970 körül alakult ki bennem az ötlet, az elképzelés, hogy nálunk is érdemes lenne kikísérletezni a drámajátékoknak a gyerekekre gyakorolt hatását, és ily módon felhasználni a színházban, a színjátszásban rejlő nevelő erőt."60

Amit ugyanis a társulat tagjai megéltek a gyerekekkel kapcsolatban a Gyerekjátékszínes előadások során az a játszók maradandó emléke a „gyerek-játszó közti partneri attitűd megélése, a nagy őszinte odafordulás élménye volt"61. A gyerekjátékszínes előadások hatással bírtak a társulat tagjainak mindennapi munkájára: „a gyerekekkel való foglalkozás az előadásokon, nekünk a színjátszáson túl is feladatot jelentett, a véleményükről kérdezni, a beszélgetést irányítani, az előadásokba bevonni őket – mindez a napi iskolai pedagógiai gyakorlatunkat is segítette."62

Így a Gyerekjátékszínben olyan előadások születtek, ahol a gyerekek aktív részesei lehettek a színháznak olymódon, hogy „a gyerekek a színház katartikus élményétől érzelmileg fogékonnyá téve erkölcsi, etikai problémákkal szembesüljenek, és azokat a színészek segítségével közösen próbálják megoldani."63

A Gyerekjátékszín a Fővárosi Művelődési Házban tartotta eleinte próbáit, itt alakult meg. Ezután az Orczy kertnél lévő VIII. kerületi Úttörőházban találtak próba- és játszási lehetőséget. De próbáltak és játszottak a Belvárosi Ifjúsági Házban, a Fáklya Klubban, a Báthory utcai Pince Klubban, a HVDMSZ termében. Mivel nem csupán mesejátékokat játszottak, hanem verses összeállításokat is készítettek, így ezekkel aluljáróktól kezdve, lakótelepeken keresztül, játszótereken, balatoni úttörőtáborban is felléptek. Heti egyszer vagy kétszer próbáltak. A próbák beszédgyakorlatokból, énektanulásból, mozgáspróbákból, egyszerű tornából, a közönséggel feladatok átbeszéléséből, új darabnál pedig olvasópróbából, rendezői utasításokból álltak64.

Az első előadás, amit létrehozott a csoport Arany János: Rózsa és Ibolya című 1847-ben írt verses mese alapján készült. Müller Péter Iván 1976-ban dolgozta át a mesét a Gyerekjátékszín számára. A forgatókönyv Mezei Júlia Gyerekjátékszín65 című könyvében jelent meg. A forgatókönyvben megjelennek a gyerekek, mint szereplők: a gyerekjátékszínesek nem pusztán, mint nézőkre, hanem résztvevőként is számítottak rájuk. Vagyis az előadást már úgy írták meg, hogy a gyerekek is szereplők, hiszen a gyerekeket is felsorolják a Szereplők között. A néző pozíciót vált és szereplővé válik. A megjelent forgatókönyv végén rendezői tanácsokkal látta el Mezei Éva az olvasót, ami szintén arról szól, hogy „másképp játszottak színházat gyerekeknek"66. Az egyszerűségre való törekvés és valós találkozási lehetőség a gyerekekkel meghatározó elemei a rendezői utasításoknak: „Nagyon kis létszámú csoportnak, kis színpadon vagy teremben játszható játéka. A sok szaladgálás, helyszínváltozás nem tűr nehéz díszletetek részletező környezetábrázolást. Két szék a trón, …, létra a vár bástyája. …"67

A Gyerekjátékszínes csapat is ennek megfelelően alakította ki a teret és használt díszleteket. Az előadást félkörben, karnyújtásnyira nézhették a gyerekek. A szereplők krepp papírból készült ruhákban játszottak. Minden jelmez jelzésértékű volt. Azon a gyermekszínházi hagyományon léptek túl, ami azt tartotta fontosnak, hogy a gyerekek komplex képi világ segítségével kerülnek be a színházi előadás világába. A gyerekjátékszínesek bízva a gyerekek fantáziájába, el tudták engedni ezt a hagyományt. Nem pusztán anyagi okai voltak az elengedésnek, hanem a gyerekek gazdag fantáziájában való hit.

Az alkotók 5-10 éves kornál húzták meg a néző/résztvevő korosztály határát. Határozottan ellene ment viszont minden gazdasági megfontolásnak, ami egy-egy gyerekszínházi előadásnál többnyire meghatározó elem, az a közönség létszáma: a közönség korlátozott számú68. Ez is elmozdulást mutat a hagyományos színházi gondolkodástól. Nem az volt a cél, hogy minél több gyerek vegyen részt az előadáson, hanem az előadáson csak úgy tud létrejönni minőségi részvétel, ha korlátozott a létszám, hiszen csupán így tudnak odafigyelni és mély beszélgetéseket létrehozni az előadás szereplői a játszó nézőkkel/résztvevőkkel.

Az Itt járt Mátyás király69 című mesejátékot 1978-ban mutatta be a Gyerekjátékszín70. A mesejáték Mátyás király és a kolozsvári bíró című népmesét vette alapul. A szövegkönyv a csapat improvizációi során jött létre. A szövegkönyvben olyan szereplők is megjelentek, akikkel a kolozsvári bíróról szóló történetekben nem találkozhatunk. Az alkotók tehát nem illusztrálni akarták a történetet, hanem különböző szereplőkön keresztül olyan helyzeteket teremtettek, amelyek megalapozták azt, hogy a résztvevő gyerekek már morális kérdéseket tudjanak vizsgálni: pl.: Beatrix királyné helyzetelemzésén keresztül rá tudtak kérdezni arra, hogy mi a király dolga akkor, amikor hívja a kötelesség, az ország ügye, de a feleségének is szüksége van rá. Az egyik előadáson részt vevő gyerekek azt válaszolták, hogy az ország ügye fontosabb71. Fityisz, az udvari bolond, illetve Zsuzska, a komorna szerepe azért meghatározó, mert a gyerekekkel leginkább ők tartották a kapcsolatot. Hidat alkottak a történet és a gyerekek között. A kolozsvári bíró családján: a feleségen és a három lányon keresztül a résztvevők találkozni tudtak azokkal a kérdésekkel, hogy mit jelent a gazdagság iránti vágy, milyen következményekkel jár a mértéktelenség. A rendőrfőnök, a törvény képviselője, ugyan nem értett egyet a kolozsvári bíróval, de mégsem mert a hatalommal szembeszállni. A kolozsvári asszonyok szerepe pedig elősegítette, hogy a résztvevő gyerekek még inkább a történet részesei: a gyerekek aktív közreműködésével a színészek papírfalakat emeltek, hogy a király ne fedezze fel az iskola, a könyvtár és a szálloda hiányát. A szereposztásban a gyerekekre osztott szerep is megjelent, és végig meghatározta az előadás dramaturgiai gondolkodását. A dramaturgiának figyelembe kellett venni azt is, hogy mely pontokon lehet a résztvevő gyerekeket bevonni az előadásba, melyek azok a fordulópontok, amelyek aktív lehetőséget jelentenek a nézők számára. A szövegkönyv tehát jelzi a megszólalási lehetőségeket, viszont rögzíteni nem rögzíti azokat. Így a hagyományos kőszínházi értelemben vett végleges szövegkönyv tehát soha nem készülhetett el, mivel minden előadás alkalmával a gyerekek reakciói mások és mások voltak72.

A bírósági tárgyaláson már szerepeket játszottak a gyerekek: esküdtek, tanúk. Ezek már nem kvázi megszólalási lehetőséget adtak számukra, nem külső segítői attitűdöt kértek tőlük, hanem véleményeket, gondolatokat. A vád- és a védelem képviselői felnőttek, de a tanúk és esküdtek felelősségteljes szerepét a gyerekek töltötték be. A megnevezett szerepek mozgósították a többszempontúságot, a nézőpontváltásokat. A bírósági tárgyalás legfontosabb kérdése: Vajon hogyan oszlik meg az elkövetett törvénytelenségek felelőssége a főbíró és az ő utasításait követő rendőrfőnök között?73 A Mátyás mese 10-12 éves korosztálynak készült.

A Tavaszi Tótágas74 című „furcsa játékot" Tyendrjakov Tavaszi Tótágas című kisregénye alapján hozta létre Mezei Éva 1979-ben. A fennmaradt szövegkönyvben már Mezei Éva részletesen kifejtette az előadás történetének, vizsgálandó helyzeteinek miértjeit és hogyanjait, illetve a pedagógiai célok is megtalálhatók benne. Az előadás a középiskolás korosztálynak készült. Ezen az előadáson a Gyerekjátékszín már egy osztályra szűkítette a résztvevők számát és kétórás színházi programot hozott létre.

„A gyerekek világáról adott híradást a Gyerekjátékszín Tótágas című produkciója. Ez a szó szoros értelmében véve nem színház volt, bár jócskán élt a színház eszközeivel. Ez inkább a tizennégy-tizenöt éves gyerekek önvizsgálatát, önmegismerését, döntési helyzetbe hozását szolgáló előadás volt."75

Az előadás/foglalkozás/program először különböző kontaktusteremtő, lazító gyakorlattal kezdődött, hogy oldják a gyerekek és a színjátszók közötti feszültséget. Ezután Tyendrjakov ifjúsági regényének dramatizált formáját játszották el, de úgy, hogy időről időre megszakították a történetet, és a gyerekek aktív részvételét, játékba kapcsolódását várták el a szereplők. A Narrátor kötötte össze a résztvevő középiskolásokat a történettel. A Narrátornak többféle funkciója volt: vagy kontextusba helyezni a résztvevőket vagy megkérdezni a fiatalok véleményét vagy továbblendíteni a történetet vagy reflektálni a látottakra vagy összegezni a tapasztalatokat. Többnyire a „Te mit tennél? Hogy csinálnád?" kérdéseket járta körül és jutott el egészen addig a gondolatig, hogy „mit gondolsz az adott helyzetről? mi a véleményed?"

A történet hőse egy kamasz, Gyuska, aki nehéz helyzetben van. A tanára Olga néni és a szülei is elégedetlenek vele, mivel nem tanul jól és ráadásul rossz osztályzatot is kap. A szülők nem csak vele elégedetlenek, hanem saját életükkel is. Gyuskának van egy jó barátja Minyka, aki szintén elégedetlen a szülői hátterével, és Gyuska élete irigylésre méltó számára, míg Gyuskának Minykáé. A két barát eltérő társadalmi helyzetű családban él. Van egy nehézeset srác az iskolában, Szanyka, aki a haveri társaságával szereti bántani a gyengébbeket. Gyuska megvédi őket, de így szembe kell szállnia Szanykával, aki késsel fenyegetőzik. Gyuska tart az erős fiútól, ezért téglát hord az iskolatáskájában, mert így érzi biztonságban magát. Minyka szúrt sebet kap Szanykától de végül Gyuska tisztázni tudja a helyzetét, bármennyire is nehezítik a körülmények a fiú igazságát.

A szövegkönyvben kettőssége egyrészt a történeten keresztüli gondolkodásról szól, hogy a játszók milyen helyzeteket vizsgáljanak meg a résztvevőkkel és milyen feladatokkal tudják mindezt megtenni, másrészt arról, hogy milyen attitűddel vegyenek részt a szereplők akkor, amikor a diákokkal beszélgetnek.

Mezei Éva a gyerekjátékszínes csapattal is dolgozott klasszikus műveken. 1980-ban mutatták be A mi Katánkat76. Shakespeare Makrancos hölgy című művéből készítettek zenés táncos játékot, ahol a közönséggel megbeszélték, eljátszották a párválasztás, ismerkedés. testvérkapcsolatok konfliktusait.

1981-ben Edouard LaBoulaye meséje A pofon került színre a társulat közös alkotásaként. A zenés mesejátékot LaBoulaye nyomán írta Bartócz I. és Mezei Éva. Ez egy csúfolódós, tréfás és komoly történet is, amely Őszépségével, Katángország ifjú uralkodójával esik meg. Ő inkább hallgat a hízelgőkre, mint azokra, akik a keserű igazsággal, untatják, de Őszépsége mellé egy kedves, okos, kissé hirtelen kezű leányzót rendelt bölcs atyja, Fura király. Ez a leányzó szereti az ifjú királyt, éppen ezért a döntő pillanatban néhány erőteljes nyaklevessel téríti a helyes útra. A díszlet és a jelmez mellett itt már a rendezést is kollektív alkotásként tartották számon.

Az 1980-as években a Gyerekjátékszín a zenés előadások létrejöttét helyezte előtérbe.77

1974-75 között a Magyar Színházi Intézet munkacsoportja78 szociológiai vizsgálatot készítettek Ifjúság és a Színház79 címmel. A vizsgálat célja: felmérni az ifjúság színházba járási szokásait, művelődési igényeit, színházzal kapcsolatos elvárásait. A hosszú távú cél pedig az volt, hogy hogyan lehetne elősegíteni az ifjúság színházhoz való kötődését. A kutatás során az ifjúság 70%-a azt válaszolta, hogy az a jó színház, amely nevelni akarja az embereket80. Ennek a kijelentésnek a kapcsán pedig a kutatókban felmerült az a kérdés, hogy a fiatalok mit értenek a művészet nevelő funkcióján? Egy diák a következőket válaszolta:

„A jó színház szerintem nem a kizárólagosan pihentető és nem is a gondolkodtató. A kettő vegyüléke az, ami a legjobban kielégíti mai ember igényeit. Ha valaki egész nap hajszolta magát, nem akarja, hogy a színházban megoldandó vagy megoldhatatlan problémák özönét zúdítsák rá. (…) Tehát ezt is, azt is… Én a modern színházat szeretem, ahol a néző is érezheti magát írónak, színésznek, rendezőnek."81

Mezei Éva pincés- és gyerekjátékszínes színházi előadásai rezonáltak a kutatásban felmerült kérdésekre és az arra adott válaszokra, illetve a fiatal diák által megfogalmazott gondolatok abszolút találkoztak Mezei színházba vetett hitével. Mezei Éva ugyanis a hosszú évek során a színház nevelő erejét kereste mind a Pinceszínházban, mind a Gyerekjátékszínben. Egyrészt az alkotó emberek, a játszók oldaláról, ahol fejlesztette a személyiségüket, a színjátszó képességüket, a közösségben való gondolkodásukat, másrészt a néző oldaláról, ahol tudást osztott meg, gondolkodtatni akart, ahol a véleményformálásra és véleménymegosztásra ösztönözte a nézőből résztvevővé váló közönséget.

 

 

BIBLIOGRÁFIA

Bizó Gyula, Megjegyzések a stúdió színházról, Élet és Irodalom, 1966. április 30.

Borbély Gábor, Új Évad a Pinceszínházban, Magyar Ifjúság, 1967. szeptember 8.

Földes Anna, Játsszunk színházat, Színház, 1978/9., 21-24.

Földényi F. László (szerk.), Tanulmányok a gyermekszínházról, Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1987, Nánay István, Gyerekszínházi állapotrajz

G. Szabó László, Göcsejszeg a Pinceszínházban, Magyar Hírlap, 1968. november 21.

hm, Lejárat jobbra, Tükör, 1966. április 5.

Gabnai Katalin (szerk.), Children's Theatre in Hungary, Budapest, Múzsák Kiadó, 1984

Halasi Árpád, Fiatalok a színpadon és a nézőtéren, Magyar Ifjúság, 1966. szept.17.

(i.j.), Ez történt még a héten, Film Színház Muzsika, 1969. 04. 19., 18.

[i.s.]., „Függöny fel", Pedagógusok, 1969. április 15.

Illés Klára (szerk.), Az élet tanítható, Mezei Éva rendező, drámapedagógus szellemi öröksége, Alexandra, 2008

Indri Gyula készített interjút a Pinceszínházasokkal, Petőfi Rádió, 1984. december 10. 17.30.

Interjú Balogh Gézával, 2017. szeptember 13. 10.00-12.30.

Interjú Illés Klárával, 2017. 04. 25. 14.00-16.00.

Interjú Korbuly Ágnessel, 2017. június 13. 19.00-21.00.

Interjú Mezei Katával, 2017. 04. 26. 14.00-16.00.

Korcsmáros Györggyel készített interjúból, 2017. november 8., 11.00-12.30.

Láttuk, hallottuk című műsor, Petőfi Rádió, 1985. IV. 09. 10.45., Műsorvezető Varsányi Gyula, beszélgetőtárs Dévényi Róbert

M. V., Pinceszínház, Család és Színház, 1969. október. 30.

Magyar Színházi Intézet igazgatója (szerk.), Ifjúság és Színház, Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1976

Máté Lajos, Budapesti színjátszó napok, Népszava, 1979. november 24., 5.

Mátraházi Zsuzsa, Iskolaszínház, Magyar Nemzet, 1983. május 12.

Mezei Éva, Színház a nevelésben, Színház, 1986/11., 22-25.

Mezei Júlia, Gyerekjátékszín, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986

M. G. P., Pinceszínház, Népszabadság, 1969. II. 12., 7.

M. G. P., A z ember holtig tanul, Népszabadság, 1996. 07. 27., 9.

Molnár Gabriella, Valahol a Pinceszínházban, Esti Hírlap, 1985. március 27.

Muzsay, Rendezte: Mezei Éva, Egyetemi lapok, 1968, [s.l.].

Nagy Izabella műsora, Játsszunk színházat, Kossuth Rádió, 1973. V. 16.

Nánay István, A gyerekek és a színház, Színház, 1978/9., 14-21.

Nánay István, Közelebb a valósághoz, Tendenciák az amatőr színjátszásban, Színház, 1980/2., 42-46.

Nánay István, Mezei Éva emlékére, Magyar Nemzet, 1986. 10. 25.

Nánay István, 1986, Amatőr színházak tündöklése és bukása, Színháztudományi Szemle 19., 179-251.

Nánay István, Profán szentély, Alexandra, Pécs, 2007

Pálffy Judit, Hogyha szívből-igazából… A Gyerek Játékszín érdekes kísérlete, Esti Hírlap, 1978. április 28., 2.

Révkalauz, Kossuth Rádió, 1985. 01. 31. 16. 05. Palotás Ágnes beszélget a Pinceszínház csoport tagjaival és Mezei Éva rendezővel

Simonffy András, Mezei Éva rendező: az Egyetemi Színpad kabaréműsorairól, Egyetemi lapok, 1965, [s.l.]

Stuber, Szabad a dráma!, Film Színház Muzsika, 1986. 08. 30., 23.

Székely Gabriella, Pinceszínház, Magyar Ifjúság, 1970. november 27.

T. I., Valahol Európában, Népművelés, 1985/5., 44.

V., Euripidész és Brecht, Esti Hírlap, 1964. november 24.

Varsányi Gyula, Hiányérzet és remény, Népszabadság, 1985. 10. 30., 7.

Veszprémi Miklós, Miért mond verset?, Népszabadság, 1971. január 01., 12.

Veszprémi Miklós, Arisztophanésztől – A MÁIG, Magyar Ifjúság, 1964. november 9.

1984. december 10. Petőfi Rádió.17.30. Indri Gyula készítette az interjút a Pinceszínházasokkal.


  1. A gyerekszínház fogalmát tágan használom. Nem veszem ketté a gyerek- és ifjúságnak szóló előadásokat, mert a gyerekszínház Mezei Évánál a nem felnőtteknek szóló előadások gyűjtőfogalmává vált. Nem években mérte a gyerek fogalmát, hanem viszonyokat, kapcsolódási pontokat, hozzáállásokat jelentett számára a színházi előadások készítésénél, melyek célközönsége az általános iskolás korosztálytól a középiskolás korosztályig tartott.

  2. Illés Klára (szerk.), Az élet tanítható, Mezei Éva rendező, drámapedagógus szellemi öröksége, Alexandra, Pécs, 2008, 8-9.

  3. Nánay István, Profán szentély, Alexandra, Pécs, 2007, 40.

  4. Muzsay, Rendezte: Mezei Éva, Egyetemi lapok, 1968, [s.l.].

  5. Muzsay, Rendezte: Mezei Éva, Egyetemi lapok, 1968, [s.l.].

  6. Nagy Izabella műsora, Játsszunk színházat, Kossuth Rádió, 1973. V. 16.

  7. A Fővárosi Tanács Népművelési Osztálya, a KISZ Budapesti Bizottsága és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa, a Művelődésügyi Minisztérium 1963-ban hozta létre a Budapesti Ifjúsági Színpadot a XI. kerületi Fővárosi Művelődési Házban. Ebben az időszakban a fővárosban 310 színjátszó csoport és irodalmi színpad működött, és 1963 márciusában jött létre a 311., a Budapesti Ifjúsági Színpad. (Veszprémi Miklós, Arisztophanésztől – A MÁIG, Magyar Ifjúság, 1964. november 9.) 1966-ban költözött át a Török Pál utcai Kosztolányi Művelődési Otthon Pinceszínházába.

  8. Halasi Árpád, Fiatalok a színpadon és a nézőtéren, Magyar Ifjúság, 1966. szept.17.

  9. Borbély Gábor, Új Évad a Pinceszínházban, Magyar Ifjúság, 1967. szeptember 8.

  10. Keleti István 1966-ban csatlakozott a Pinceszínházhoz, de csak 1969. január 1-től lett hivatalosan az igazgatója. 1984-ig igazgatta a Pinceszínházat.

  11. Bende Miklós a Budapesti Ifjúsági Színpad vezetője, rendezője és a színpad tagjainak továbbképzésének irányítója 1963-66 között, a Pinceszínház igazgatója 1964-66 között.

  12. Léner Péter a Thália Színház fiatal rendezője, a Budapesti Ifjúsági Színpad művészeti vezetője 1963-66 között, 1966-ban a Pinceszínház igazgatója.

  13. M. V., Pinceszínház, Család és Színház, 1969. október. 30.

  14. A Budapesti Ifjúsági Színpad létrejöttekor, Bende Miklós vezetésével, már jelen voltak azok az értékek, amelyek Mezei Éva csatlakozásakor erősen meghatározták a Pinceszínházat. Célkitűzésüket olyan alapra helyezték, hogy egy olyan művészi-pedagógiai helyet hozzanak létre, ahol a diákok művészi érdeklődése, a színpadi-, a klasszikus értékek és a modern törekvések iránti fogékonysága fejlődhet.

  15. M. V., Pinceszínház, Család és Színház, 1969. október, 30.

  16. M. G. P., Pinceszínház, Népszabadság, 1969. 02. 12., 7.

  17. Gabnai Katalin (szerk.), Children's Theatre in Hungary, Budapest, Múzsák Kiadó, 1984., 105.

  18. M. V., Pinceszínház, Család és Színház, 1969. október, 30.

  19. [i.s.]., „Függöny fel", Pedagógusok, 1969. április 15.

  20. Molnár Gabriella, Színpadon a Valahol Európában, Esti Hírlap, 1984. nov. 10.

  21. (i.j.), Ez történt még a héten, Film Színház Muzsika, 1969. 04. 19., 18.

  22. Zsolnai Gábor: rendező, szerkesztő

  23. Balogh Géza: rendező, színháztörténész, bábtörténész, műfordító, író, dramaturg

  24. Szakácsi Sándor: Jászai Mari-díjas magyar színész

  25. Szerencsi Éva: színész

  26. Nagy Judit, Bemutatjuk Szerencsi Évát, Film Színház Muzsika, 1976. 07. 24., 8.

  27. Sörös Sándor: színész

  28. Korcsmáros György: színész, rendező, 1992-től 2007-ig a Győri Nemzeti Színház igazgatója

  29. Gyabronka József: Jászai Mari-díjas magyar színművész

  30. Szabados Zsuzsanna: színésznő

  31. Korcsmáros Györggyel készített interjúból kiemelt részlet, 2017. november 8. 11.00-12.30.

  32. Székely Gabriella, Pinceszínház, Magyar Ifjúság, 1970. november 27.

  33. Interjú Balogh Gézával, 2017. szeptember 13. 10.00-12.30.

  34. Horineczky Erika: színésznő

  35. Korcsmáros Györggyel készített interjúból kiemelt részlet, 2017. november 8. 11.00-12.30.

  36. M. G. P., A z ember holtig tanul, Népszabadság, 1996. 07. 27., 9.

  37. Lukáts Andor: Kossuth-díjas magyar színész és rendező, egyetemi tanár, színházigazgató, érdemes művész

  38. Hules Endre: rendező, író, forgatókönyvíró

  39. Korcsmáros Györggyel készített interjúból kiemelt részlet, 2017. november 8. 11.00-12.30.

  40. Székely Gabriella, Pinceszínház, Magyar Ifjúság, 1970. november 27.

  41. pl. Korcsmáros György, Gyabronka József, Szabados Zsuzsi.

  42. Frank Erika, ő kirakatrendezőnek tanult

  43. Szerencsi Éva, Szakácsi Sándor, Gyabronka József, Moravetz Levente, Mácsai Pál, Hernádi Judit, Novák Eszter, Korcsmáros György, Igó Éva.

  44. Székely Gabriella, Pinceszínház, Magyar Ifjúság, 1970. november 27.

  45. Székely Gabriella, Pinceszínház, Magyar Ifjúság, 1970. november 27.

  46. Mátraházi Zsuzsa, Iskolaszínház, Magyar Nemzet, 1983. május 12.

  47. Révkalauz, Kossuth Rádió, 1985. 01. 31. 16. 05. Palotás Ágnes beszélget a Pinceszínház csoport tagjaival és Mezei Éva rendezővel.

  48. Révkalauz, Kossuth Rádió, 1985. 01. 31. 16. 05. Palotás Ágnes beszélget a Pinceszínház csoport tagjaival és Mezei Éva rendezővel.

  49. Révkalauz, Kossuth Rádió, 1985. 01. 31. 16. 05. Palotás Ágnes beszélget a Pinceszínház csoport tagjaival és Mezei Éva rendezővel.

  50. 1984. december 10. Petőfi Rádió.17.30. Indri Gyula készítette az interjút a Pinceszínházasokkal.

  51. Molnár Gabriella, Valahol a Pinceszínházban, Esti Hírlap,. 1985. március 27.

  52. Láttuk, hallottuk című műsor, 1985. IV. 09. Petőfi Rádió, 10.45. Műsorvezető Varsányi Gyula, beszélgetőtárs Dévényi Róbert.

  53. T. I., Valahol Európában, Népművelés, 1985/5., 44.

  54. Gyerekjátékszín: 1976-86-ig működött Budapesten. Mezei Éva hozta létre többségében pedagógusoknak tanuló egyetemistákból. Olyan előadásokkal kísérleteztek, amelyben a gyerekek megismerhették a színházcsinálás belső titkait és aktív részesei lehettek egy-egy előadásnak, erkölcsi, etikai problémákkal foglalkozhattak egy-egy darab kapcsán, és ezeket a színészekkel közösen próbálták megfejteni, megoldani.

  55. Földes Anna, Játsszunk színházat, Színház, 1978/9., 22.

  56. Illés Klára (szerk.), Az élet tanítható, Mezei Éva rendező, drámapedagógus szellemi öröksége, Alexandra, 2008, 261-262.

  57. Interjú Mezei Katával, 2017. 04. 26.

  58. Interjú Illés Klárával, 2017. 04. 25.

  59. Interjú Mezei Katával, 2017. 04. 26.

  60. Földes Anna, Játsszunk színházat, Színház, 1978/9., 22.

  61. Interjú Illés Klárával, 2017. 04. 25.

  62. Illés Klára (szerk.), Az élet tanítható, Mezei Éva rendező, drámapedagógus szellemi öröksége, Alexandra, 2008, 274.

  63. Nánay István, A gyerekek és a színház, Színház, 1978/9., 21.

  64. Illés Klára (szerk.), Az élet tanítható, Mezei Éva rendező, drámapedagógus szellemi öröksége, Alexandra, 2008, 273.

  65. Mezei Júlia, Gyerekjátékszín, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986

  66. Interjú Illés Klárával, 2017. 04. 25.

  67. Mezei Júlia, Gyerekjátékszín, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986, 53.

  68. Mezei Júlia, Gyerekjátékszín, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986, 53.

  69. Mezei Júlia, Gyerekjátékszín, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986

  70. 1977-ben mutatták be a Szegény ember aranyai című mesejátékot, amely rekonstruálása még erősen hiányos

  71. Földes Anna, Játsszunk színházat, Színház, 1978/9., 21.

  72. Nánay István, Közelebb a valósághoz, Tendenciák az amatőr színjátszásban, Színház, 1980/2., 46.

  73. Földes Anna, Játsszunk színházat, Színház, 1978/9., 21-22.

  74. Az eredeti szövegkönyvet Csapi Sándor, volt gyerekjátékszínes bocsátotta rendelkezésemre.

  75. Nánay István, Közelebb a valósághoz, Tendenciák az amatőr színjátszásban, Színház, 1980/2., 46.

  76. szórólapon talált forrás, interjúhelyzetekben eddig rövid utalások találhatók róla

  77. A Gyerekjátékszín első öt évének emlékezete 1976-1981-ig az 5 éves jubileumi ünnepi műsor szórólapjának köszönhetően feltérképezhető, viszont a következő 5 év hiányosságokkal teli. T.S Eliot Macskák könyve alapján a Macskanóta című zenés színházi előadás 1981 után jött létre. A többi előadás, ami volt még, további kutatásra szorul.

  78. Almási Miklós, Kérész Gyula, Gervai András és egy szakértő tanácsadó, Somlai Péter az ELTE Szociológia Tanszékről

  79. Magyar Színházi Intézet igazgatója (szerk.), Ifjúság és Színház, Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1976

  80. Magyar Színházi Intézet igazgatója (szerk.), Ifjúság és Színház, Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1976, 25.

  81. Magyar Színházi Intézet igazgatója (szerk.), Ifjúság és Színház, Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1976, 26.